Éljenek az amatőrök! – OSTAR 2005
A szervező Royal Western Yacht Club döntése nyomán kettészedték a regattát, az amatőröknek kiírt versenyt (50 lábas hajóhosszig) 2005-ben rendezték meg, tovább éltetve a nevet és a hagyományokat.
A hírre, hogy az OSTAR visszatér a gyökereihez, negyvenketten jelezték indulási szándékukat, harminckét egytestű, illetve tíz katamaránnal. Közülük néhányan nem először vettek részt a versenyen, Peter Crowther a hetedik, Bertus Buys az ötödik, Franco Mazzoli a negyedik regattájára készült. Újra alkalmaztak előnyszámadást a végső sorrend felállításához, méghozzá az IRC és MOCRA keretei között, valamint saját osztályukban indultak az Open 40 és Open 50 hajók.
Végül harmincnégyen sorakoztak fel a rajtvonalnál, de csak harminchárman vágtak neki a távnak: a Blue Shadow (Jacques Dewez, harmadik OSTAR) úgy ütközött a Chivas 3-mal, hogy kiállni kényszerült. Hannah White jól rajtolt a Spirit of Canadával (Open 40), komoly kihívás elé állítva Lia Dittont és Anne Caseneuve-t, akik szintén a legfiatalabb célba érő versenyző címre törtek, illetve valamennyien meg akarták nyerni a hölgyek közötti elsőséget. Nagy kérdés volt még, hogy az időjárás vajon a kisebb vagy a nagyobb hajóknak kedvez majd.
A kezdeti gyenge szelek a kisebbeket segítették, de aztán a szél frissülni kezdett, ráadásul elölről. Ezzel párhuzamosan pedig jöttek a kiesések: Anne Casaneuve vezette az Open 50-es mezőnyt, de súlyosan megsérült a térde, amikor elesett a fedélzeten. Ezzel az Open 50-ben egyedül maradó Roger Langevin (Branec IV) lépett elő abszolút esélyessé, de Pierre Antoine (Spirit, 43 láb) és Franco Manzoli (Cotonella, 40 láb) komoly versenytársak bizonyult. Néhány nap alatt hat Open 40-es lépett vissza különböző okokból, így Nico Budelé lett a győzelem. Hannah White automata kormánya felmondta a szolgálatot, ezzel Lia Ditton (Shockwave, 34 lábas trimarán) maradt az egyetlen női versenyző. Két viharral később, félút környékén Michel Jaheny (Chivas 3) hajója sérült meg, ő lett az utolsó (tizenhatodik) kieső.
A célhoz közeledve a Branec IV és a Spirit délre tartott, a Cotonella északra (ez látható címlapképünkön – a szerk.), és utóbbi húzás bizonyult jobbnak, mivel Manzoli megelőzte riválisait, és abszolút elsőként ért célba. A negyedikként befutó Olympian Challenger lett az első egytestű, Lia Ditton tizenegyedik helyen érkezett meg, ezzel ő lett a legfiatalabb női teljesítő. Csak az Eira-osztályban nem volt kieső, ezt a csoportot Mervyn Wheatley (Tamarind) nyerte. Nagy ováció kísérte a tizenhatodikként befutó Quest II érkezését, kormányosa, Gerry Hughes ugyanis teljes mértékben süket volt, és még így is felülemelkedett számtalan technikai gondon (például elektromos rendszere hibáján, ami miatt korlátozott volt az energiatartaléka, így a pozícióját is csak korlátozott mennyiségben tudta elküldeni a szervezőknek). A sort Cees Goot zárta, nem sokkal a limitidő lejárta előtt, 41 napot, 16 órát és 15 percet töltve versenyben.
Lia Ditton videónaplója – első rész:
Lia Ditton videónaplója – második rész:
Az OSTAR története:
Így kezdődött: egyedül áthajózni az Atlanti-óceánt – 1960
Amikor az amerikaiak kiszorították a franciákat – 1980
A franciák visszavágnak – 1984
Melyik úton menjek? – OSTAR 1992
Észak nyer. Vagy nem – OSTAR 1996
Gigászok küzdelme – OSTAR 2000
(forrás: rwyc.org, fotók: rwyc.org, athletemedia.co.uk, yachtsandyachting.com)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!
