Elindult az előnevezés a Kékszalagra

2017. június 28.
Címkék : BalatonelőnevezésKékszalagverseny

Ma 12 és 20 óra között a Magyar Sport Háza földszinti nagytárgyalójában már lehet nevezni a 49. Kékszalag Erste World Nagydíjra.

A nevezőknek lehetősége nyílik az Autistic Art Alapítványt vagy a Pető Intézet működését támogatni. Az Erste World munkatársainak segítségével megismerkedhettek a Kékszalag-applikációval is. Akiknek még hiányzik az idei évi biztosítása, az MVSZ együttműködő partnere, a Generali segítségével még megköthetik azt.

A Kékszalagra nevezési díj: 11 000 Ft/fő. Az 1989. január 1. és 2004. december 31. között született versenyzők csökkentett nevezési díjat 5500 forintot fizetnek. 2005. január 1-jén és az azután született versenyzőknek nem kell nevezési díjat fizetniük.

A szervezők mindenkinek javasolják a Vihar rendszerbe való online előnevezést, azoknak is, akiknek a rendszerbe még nincs feltöltve az összes szükséges dokumentuma. Azokat, akik nem biztosak benne, hogy mely igazolásaik érvényesek a rendszer szerint, hozzanak magukkal minden dokumentumot: hajóvezetői engedély, sportorvosi igazolások, hajólevél, biztosítási kötvény. Ha vendég is lesz a hajón, szükség van a befogadói nyilatkozatra és a versenyző nyilatkozatára, valamint orvosi igazolására. A nyilatkozatok letölthetők a kekszalag.hu Verseny/dokumentumok oldaláról. A rajtengedélyes sportoló nevezési díja 22 000 Ft/fő.

A balatonfüredi nevezés 2017. július 5-én 11 és 22 között lesz a balatonfüredi Anna Grand Hotelben (8230 Balatonfüred, Gyógy tér 1.). Érdemes kihasználni a lehetőséget, hiszen Budapesten mindig gyorsabban túl lehet esni a formaságokon. Ráadásul, ha valamilyen probléma van, még lehet orvosolni a balatonfüredi nevezésig.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!