/

Életműdíjat kapott Fa Nándor

Fair play életműdíjat vehetett át Fa Nándor hajótervező és szólóvitorlázó a Budapesten megtartott 50. Fair play-gálán.

Kamuti Jenő, a Nemzetközi és a Magyar Olimpiai Bizottság fair play bizottságának elnöke a rendezvényen kiemelte: kevés ország van, amely fél évszázados múlttal rendelkezik, ha a fair play elismeréséről van szó. Hozzátette, az idén rekordot jelentő 50 ajánlás érkezett, közülük tizenkét sportágban több mint húsz trófeát vagy diplomát osztottak ki.

A díjazottak közül a 64 éves Fa Nándor az első magyar, aki a Vendée Globe verseny keretében egyedül kerülte meg vitorlásával a földet. 1985-től először a Szent Jupát (Gál Józseffel), majd az Alba Regia és a Budapest névre keresztelt, egyaránt saját tervezésű és építésű hajójával szelte a vizeket, 2014-től pedig a Spirit of Hungary vitorlással vágott neki az óceánoknak. Ezzel a hajóval indult el 2016–17-ben harmadszor is a Vendée Globe földkerülő szólóversenyen, ahol a mezőny harmadik legidősebbjeként a nyolcadik helyen ért célba. Ezt követően jelentette be, hogy visszavonul a versenyzéstől.

A bizottság indoklása szerint az emberi teljesítőképesség határait feszegető Fa Nándor a szorgalom, a fegyelmezettség és a kitartás bajnoka, aki teljesítményével beírta magát az egyetemes sport történelemkönyvébe.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    8 km
  • Velence HU
    ☀️
    12 km
  • Balaton HU
    ☀️
    7 km
  • Neusiedler AT
    🌫️
    3 km
  • Krk (Wake) HR
    10°
    4 km
  • Premantura HR
    10°
    4 km
  • Grado IT
    5 km
  • Garda IT
    10°
    1 km
  • Soča SI
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek