Eladó „Agatha Christie szigete”

2023. május 15.
Címkék :

A Burgh Island két Agatha Christie-regényhez is inspirációul szolgált, most 15 millió fontért hirdetik megvételre.

A dél-devoni Bigbury-on-Sea mellett fekvő Burgh Islanden áll egy fehér, art deco stílusú szálloda, ahol a krimiírónő is megszállt. A szigetet és a szállodát 2018-ban mintegy 8,4 millió fontért adták el, a tulajdonos Giles Fuchs elmondta, hogy a szálloda, amely 2022-ben 7-10 millió fontos átalakításra kapott tervezési engedélyt, „követelőző szerető” volt.

A tervezett korszerűsítés magában foglalja a szálloda új nyugati szárnyát, a szigeten található bár és a 14. századi Pilchard Inn bővítését, új személyzeti szobákat, egy gyógyfürdőt és egy új éttermet. „Nem én vagyok a megfelelő ember erre a munkára, mert ha valaki egyszer belekezd, akkor az egészet meg kell csinálnia – állítja Fuchs. – Ez jelentős összeg, én pedig, köszönöm, nem akarok már ennyit rááldozni. Van egy nagy üzletünk Londonban, és át tudnék csoportosítani pénzeszközöket, de a szálloda mindig is szerelemprojekt volt – megmentettünk valamit, ami már évek óta létezett és amibe a családunk beleszeretett. Viszont megváltoztak a szándékaink, inkább Londonban akarunk további ingatlanokat vásárolni. A szálloda működtetésével járó hatalmas érzelmi erőfeszítés sokat kivett belőlem is, egyre jobban belekeveredtem, az életem és más üzleteim rovására.”

Pedig a család és a hotel közös pályafutása sikertörténetnek nevezhető, hiszen a forgalom a 2018-as körülbelül 2,4 millió fontról tavaly körülbelül 6,3 millióra emelkedett.

A személyzet elhelyezésére szánt egykori gondozóház, valamint egy kávézó és a Bigbury-on-Sea-i Warren Cottage nem képezik az eladási csomag részét, azokat a szálloda bérli. A szigetet dagálykor egy tengeri „traktorral” lehet megközelíteni.

A Burgh Island Agatha Christie Tíz kicsi néger (And then there were none) és Nyaraló gyilkosok (Evil Under the Sun) című krimijének helyszínéül szolgált, utóbbi regény 2002-es televíziós adaptációjához a szigetet használták forgatási helyszínként.

(forrás: BBC, fotók: booking.com, thirdeyetraveller.com, devonlive.com, architectsjournal.co.uk, imdb.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!