Eladó a diktátor hajója

2018. január 25.
Címkék :

Veszteséget termel a jelenleg étteremként szolgáló hajó, ezért a moszkvai folyamhajózási vállalat eladja a Sztálin jachtjaként emlegetett vízi járművet. A Maxim Gorkij háromszintes folyami hajó 20 millió rubelért (88,5 millió forint) vihető.

A legnagyobb érdeklődők között ott van egy azeri tengerhajózási cég és a Nyizsnyij Novgorod régió vezetése. Az azerieket elsősorban azért érdekli a hajó, mert a Kaszpi-tengeri Hajózási Vállalat idén lesz 160 éves, és ezzel a múzeumi tárgynak szánt közlekedési eszközzel szeretnék megünnepelni a neves évfordulót. Az igazgató azt nyilatkozta, azért is volna jó megszerezni, mert névadója, a nagy orosz író épp idén született 150 éve.


A 69 méter hosszú, 13 méter széles, 130 utast és 19 fős személyzetet befogadni képes gőzhajó 1934-ben épült, és megfordult rajta a szovjet legfelső politikai vezetés több tagja. De míg Lavrentyij Berija titkosszolgálati főnökről, Vjacseszlav Molotov külügyminiszterről, Nyikita Hruscsovról és Leonyid Brezsnyevről, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkáráról biztosan lehet tudni, hogy jártak a fedélzetén, addig épp Joszif Visszarionovics Sztálin nem biztos, hogy utazott vele.

A hajó jelentősége megrendelőjének 1953-as halálával végképp megpecsételődött, a hatvanas évektől egyre inkább csak idegenforgalmi célokat szolgált, külföldi delegációkat utaztattak, vagy rendezvényeket tartottak benne. Aztán a teljes felújítás sem segített rajta, állóhajóvá minősítették, és éttermet nyitottak a fedélzetén – írta az mno.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!