/

Megvan a dátum: júniusban lesz a 2026-os Balaton-átevezés

Június 27-én immár kilencedik alkalommal rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisport-eseményét, a Mol Balaton-átevezést, amelynek a központja ezúttal is a Zamárdi Szabadstrandon lesz.

Az elmúlt években a Balaton-átevezés egy hatalmas közösségi esemény lett, ahol fiatalok és idősek, kezdő és haladó evezősök, hobbilapátolók és olimpikonok, tapasztalt vízitúrázók és kalandvágyó mozgáskedvelők, baráti társaságok, családok, vagy akár munkahelyi kollektívák egyaránt megfordulnak – fogalmazott Vida Gergely főszervező, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szervezési és marketingigazgatója.

„A célunk, hogy összekössük a mozgást a szórakozással. Úgy gondolom, erre a Balaton-átevezés a legjobb lehetőség, pláne egy olyan impozáns helyszínen, mint Zamárdi. Nagy öröm számomra, hogy minden évben rengeteg olyan nevezőnk van, akik első alkalommal vállalkoznak egy ilyen kihívásra, ugyanakkor rendre találkozom ismerős, már rutinosnak mondható átevezőkkel is. Ebből is látszik, hogy ezt az életérzést, a vízen való szabadságot, a Balaton finom hullámait, a szikrázó napsütést és persze szemben a tihanyi apátság látványát nem lehet megunni.”

Az indulók bármilyen emberi erővel hajtott vízi járművel (például kajakkal, kenuval, SUP-pal, outriggerrel, sárkányhajóval, gumicsónakkal) nekivághatnak a kihívásnak. A nyolckilométeres táv a Tihanyi Apátság felé elindulva veszi kezdetét, majd egy fordulót követően visszaérkezve a Szabadstrandra, a célkapun való áthaladással ér véget.

Nevezni szombaton 12 órától lehet a balatonatevezes.hu oldalon.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    16°
    18 km
  • Velence HU
    17°
    16 km
  • Balaton HU
    17°
    8 km
  • Neusiedler AT
    17°
    17 km
  • Krk (Wake) HR
    18°
    6 km
  • Premantura HR
    16°
    3 km
  • Grado IT
    15°
    6 km
  • Garda IT
    ☀️ 20°
    8 km
  • Soča SI
    ☀️ 19°
    11 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek