Együttműködnek a vízmentők és a strandok

Közös konzultációt tartott a strandüzemeltetőkkel a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. A találkozó célja az volt, hogy bemutassák azt a komplex rendszert, amelyet a VMSZ biztosít. Emellett a szervezet tovább erősítené a kapcsolatot az üzemeltetőkkel, és még aktívabbá tenné a kommunikációt.

A beszélgetés egyik eleme a 2020. január 1-jétől érvényes szolgáltatási árak ismertetése volt. A vízimentők fontosnak tartották elmondani az üzemeltetőknek, hogy pontosan mit is tartalmaznak a szolgáltatási díjak, mert ezek ismeretében érthetővé válik, hogy milyen tényezők befolyásolják az árak változását.

Szó esett az üzemeltetők által biztosított szállásokról is, mivel előfordult, hogy komoly minőségbeli problémák merültek fel egy-egy szállás kapcsán. Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője kihangsúlyozta, hogy mindannyiuk közös érdeke a jó együttműködés, amelynek feltétele a folyamatos, oda-vissza történő kommunikáció.

Bagyó Sándor kiemelte: az együttműködést nemcsak a VMSZ és a strandok között, hanem a strandoknak egymás között is célszerű lenne „erősíteni”. Azt javasolta az üzemeltetőknek, hogy bizonyos projektek megvalósításánál érdemes összefogniuk. Példaként hozta fel a mentőeszközök közös beszerzésének lehetőségét.

Bagyó Sándor

Emellett bemutatták a Mentőöv Programot, amelynek célja megismertetni és tudatosítani a biztonságos vízhasználathoz szükséges információkat, ezzel is ösztönözve a fürdőzőket a felelős vízhasználatra – olvasható a vizimentok.hu oldalon.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!