/

Egyre vonzóbbak lesznek a keszthelyi strandok

A két fizetős, a kutyás és a szabadstrand jóvoltából négy eltérő karakterű strand várja a látogatókat Keszthelyen. Az üzemeltetőik szerint ezzel a Balaton egyik legsokszínűbb strandélményét kínálják a helyieknek és a turistáknak.

Tóth Gergely (Városukért Tenni Akarók Egyesület), Keszthely polgármestere elmondta, hogy a Helikon Strandot idén szabadstranddá alakították. Az ingyenes belépés mellett megmaradnak olyan fizetős szolgáltatások, amelyek a színvonal fenntartásához szükségesek, a belépőjegyek megszüntetése ugyanis 10-15 millió forintos bevételkiesést jelent az üzemeltető VÜZ Nonprofit Kft. számára.

Kifejtette: a Városi Strand aktívabb, sportos strand lesz, a „bulifunkció és az éjszaki élet” egyre inkább háttérbe szorul, a jövő évben induló strandfejlesztés is ezt szolgálja. A part bejárati részén továbbra is a családoknak kínálnak kikapcsolódási lehetőséget, a hátsó területen pedig a sportos attrakcióknak alakítanak ki több helyet, de a jelenlegi futballpálya összekötésével új koncerthelyszínt is létrehoznak.

A ligetes Libás Strand továbbra is a családoknak kínál elsősorban kikapcsolódási lehetőséget, a kutyás strand pedig az ebekkel érkezők kedvelt helye lehet idén is. A polgármester úgy vélekedett: egyedülálló a Balaton partján ez a paletta, amellyel egyszerre kívánnak megfelelni a fenntarthatóság, a gazdaságosság és a környezetvédelem elvárásainak is. Hosszabb távon pedig az is céljuk, hogy példamutató módon, Keszthelyen végig sétány legyen a parton.

Kendeh-Kirchknopf Gusztáv alpolgármester arról beszélt, hogy egyre inkább a Balaton-part négy évszakosságára szeretnének hangsúlyt helyezni, amivel a nyári szezonon kívül is fel lehet kelteni az érdeklődést, egyebek mellett a vízi sportok erősítésével. Példaként említette, hogy több éve tartanak tavaszi, őszi, téli csobbanásokat, illetve a vitorlássportban is több lehetőség van. A tavaly indult nyári mopedparti idén már többnapos lesz, és a futballpályán háromnapos koncertsorozatot is rendeznek augusztusban.

(MTI)

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 23°
    9 km
  • Velence HU
    ☀️ 22°
    9 km
  • Balaton HU
    ☀️ 23°
    6 km
  • Neusiedler AT
    ☀️ 23°
    13 km
  • Krk (Wake) HR
    23°
    0 km
  • Premantura HR
    22°
    2 km
  • Grado IT
    ☀️ 22°
    3 km
  • Garda IT
    26°
    7 km
  • Soča SI
    18°
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek