Egyre több a gond a balatoni nutriával

A nutria inváziós fajnak számít Magyarországon nem csupán az élővilágra, de a töltésekre és a gátakra is veszélyes.

A nutria egy Dél-Amerikából származó idegenhonos faj, ami a tiszta vizű vízi növényzettel benőtt területeket kedveli. Nem ragaszkodik feltétlenül vizes élőhelyhez, sokféle helytípuson képes megtalálni életfeltételeit. A faj már több mint száz éve észlelhető Európa nagy területén, kezdetben csak a mediterrán éghajlaton, de a telek enyhülése miatt azóta már a hideget is képes túlélni.

Ebben az időszakban kevesebb a táplálék, és a fagyos napok, a befagyott vizek nem teszik lehetővé elvileg, hogy túlélje a telet. De ezek a fagyos időszakok, a hosszú hóborítás, a jégborítás már hiányzik – nyilatkozta az InfoRádiónak Lanszki József, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos tanácsadója.

A nutria magyar neve hódpatkány, és a rágcsálók közé tartozik. Az elnevezése abból születhetett, hogy testalkata a hódéhoz hasonló, a farka viszont a patkányéhoz. A faj egy évben kétszer-háromszor is szaporodhat, és négy-öt utódot hoz világra. Jól fel tudja őket nevelni, mivel a növényi táplálék nem jelent gondot számára, ahol megtelepszik, ott a lágyszárú növényeket kezdi el fogyasztani.

YouTube Video

A Duna és az Ipoly mentén már több éve önfenntartó állománya van a fajnak. Abban az esetben, ha már nagy területen elterjedt, különösen nehéz szembemenni vele. Sőt, olyan problémák is felmerülhetnek az állat miatt, mint a töltések oldalának megfúrása, ami akár halastavakat is érinthet. A baj azonban nem derül ki gyorsan – írta az infostart.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!