Egyre népszerűbbek a fürdők

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. által üzemeltetett fürdőket és strandokat tavaly több mint 5 millió vendég kereste fel. Ez a kitűnő eredmény elsősorban a folyamatos fürdőfejlesztéseknek és a Budapestre irányuló, folyamatosan növekvő turisztikai forgalomnak köszönhető.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. minden évben vizsgálja vendégei összetételét. Ebből kiderült, hogy a Széchenyit és a Gellértet főleg külföldi vendégek keresik fel, akiknek ebben a két fürdőben az aránya meghaladja a 85 százalékot, de ez az arány kiemelkedő a Rudasban, a Királyban és a Lukácsban is. Így a történelmi fürdőkben a külföld vendégek aránya átlagosan 68 százalék.

Érdekes adat, hogy az egész évben nyitva tartó Palatinus fürdőben nemcsak nyáron, hanem decemberben is sok külföldi, az arányuk közel 15 százalék. A talán kevésbé ismert, IX. kerületi Dandár fürdő eredménye meglepő lehet, itt a külföldiek aránya megközelíti a 10 százalékot. A külföldi és belföldi fürdőzők aránya a felújítás előtt álló Király fürdőben a legkiegyenlítettebb, ahol a magyar vendégek aránya meghaladja az 52 százalékot.

A külföldi vendégek összetételét vizsgálva megállapítható, hogy tavaly decemberben a világ szinte összes országából érkeztek látogatók a budapesti fürdőkbe. A vizsgált időszak alatt a Széchenyi fürdőbe 139 országból érkeztek. Az öt legnagyobb küldő ország decemberben Olaszország, Franciaország, Oroszország, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok volt, de kiemelkedő arányban érkeztek vendégek Spanyolországból, Németországból, Csehországból, Kínából és Svédországból is.

A Széchenyi fürdőben februártól december közepéig minden szombaton zenés, táncos rendezvényt tartottak, amelyet 2019-ben már közel 58 ezer fiatal keresett fel a világ minden részéről. E rendezvényeknek is köszönhetően mára elmondható, hogy a fürdőzés a fiatalok számára is trendi, mindennapi eseménnyé vált, így a fürdők jelentős részében már több a 30 év alatti látogató, mint a 60 év feletti – írta a penzcentrum.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!