Egyre drágábbak lesznek a fürdők
A Balaton után a fürdővárosok a legnépszerűbb úti célok a magyarok körében, ám a pihenni vágyóknak újabb áremeléssel kell számolniuk.
Mivel jelentős mértékben emelkedett a víz- és a csatornadíj, van olyan fürdő, ahol a vízdíj a két és félszeresére, míg a csatornadíj a háromszorosára. A több 10 millió forintos pluszköltséget valahonnan elő kell teremteniük, sok helyen újra kell gondolni a működésüket, hozzá kell nyúlniuk a jegyárakhoz.
A Covid, az energiaválság, illetve a veszélyhelyzet idején az áremelési tilalom megtépázta a hazai fürdőket, amelyek csak 2022 nyarán tudtak újra áremeléshez nyúlni, amivel azonban extraprofitra nem tettek szert, gyakorlatilag csak a veszteségeiket tudták enyhíteni. És mivel nagyrészt önkormányzati tulajdonban vannak, ezért a kkv-k részére kiírt támogatásokból is kiszorulnak.
Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára elmondta: „Azt gondoltuk, hogy mostanra nagyjából konszolidálódik a helyzet, és 2024-es szezonban talán sikerül elérni a 2019-es számokat, forgalmat, viszont 2023 decemberében kijött egy új jogszabály, Az energiaügyi miniszter rendelete a nem lakossági felhasználók víziközmű-szolgáltatási díjának megállapításáról. Ebben rögzítik az egységes vízdíjat, illetve a csatornadíjat országosan, hiszen eddig óriási eltérések voltak víziközmű-szolgáltatótól függően. Mindez azt jelenti, hogy jelentős mértékben emelkedett a víz- és a csatornadíj, van olyan fürdő, ahol a vízdíj két és félszeresére, míg a csatornadíj a háromszorosára. Ezt még fel is dolgoznánk, viszont van benne egy olyan alapdíj, ami eddig nem volt, és ez pedig bekötésenként, illetve kifolyásonként érvényes és nem lineárisan emelkedik.”
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2024/02/aquamagazin-utazas-magyarorszagi-furdok-vizdij-aremeles-fajni-fog-01.jpg)
Ez egy kisebb, közepes fürdő esetén tízmilliós nagyságrendű többletköltséget jelent, a nagy fürdők esetében pedig inkább 100 millió ez az összeg, amiről egyelőre nem tudják, hogyan fogják kigazdálkodni. Jelentősebb áremeléseket kellett végrehajtaniuk a tiltást követően, és jelen inflációs környezetben nem bírna el további emelést a lakosság. Ennek ellenére kénytelenek lesznek kompenzálni a többletköltségeket, nőni fognak a jegyárak, igaz, nem az infláció mértékével, hanem annál kevesebbel.
A Magyar Fürdőszövetség főtitkára elárulta, próbáltak a Víziközmű Szövetséggel, az energiaügyi miniszterrel egyeztetni, de kis esélyét látják, hogy pont a fürdőágazatot fogják ebből a körből kivonni, vagy esetleg egyedi kedvezményeket nyújtani számukra. A megoldás az lehet, hogy nagyon alaposan átgondolják a működésüket, adott esetben teljesen új alapokra helyezik. Meg kell vizsgálni, szükség van-e minden bekötésre, csatornára, és ha lehet, módosítani kell a víziközmű-szerződéseket.
További részletek, az egyes fürdők jegyárai megtekinthetők ide kattintva.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2024/02/aquamagazin-utazas-magyarorszagi-furdok-vizdij-aremeles-fajni-fog-02-1024x768.jpg)
fotók: kamillafurdo.com, halasthermal.hu
- ha tetszett, ajánld másoknak is!