Drágább lesz a balatoni nyaralás

Az Everguest turisztikai tanácsadó cég megbízásából készített felmérést nyaralási terveikről a Tárki közvélemény-kutató intézet, amelyben olyanokat kérdeztek, akik az elmúlt két évben részt vettek legalább egy alkalommal többnapos belföldi vagy külföldi utazáson.

A válaszadók 71,7 százaléka tervez utazni 2021-ben a járvány visszaszorulása esetén, közülük 10,7 százalék külföldre, 40,2 százalék belföldre, 20,8 százalék pedig külföldre és belföldre is utazna úgy, hogy legalább egy éjszakát távol tölt az otthonától. Ezzel szemben 18,4 százalék határozottan nem szeretne utazni, 9,8 százalék pedig bizonytalan.

A kutatásból az is kiderült, hogy a balatoni utazási kedv nagyon magas: 67,1 százalék kifejezetten szeretne menni az idén a Balatonra. „A magyar tenger óriási népszerűségnek örvend, és hasonló telítettségre, illetve még magasabb árakra lehet számítani, mint tavaly ugyanekkor. Érdemes minél korábban lefoglalni az idei nyaralásunkat, hiszen az árak csak emelkedni fognak” – tanácsolta Belán Miklós, az Everguest ügyvezető igazgatója.

A felmérésben kiemelt fókuszt kapott Budapest, amely a legnagyobb károkat szenvedte el az elmaradó vendégek miatt. A fővárosba érkezők 89 százaléka általában külföldi, 11 százaléka pedig belföldi vendég. A hosszan tartó lezárások végleges bezárásra kényszerítettek több szállodát és éttermet is, ami a kínálat csökkenését eredményezi. Ugyanakkor a hoteleknek és a vendéglátóhelyeknek muszáj alkalmazkodniuk a kereslethez, ami a szűkebb külföldi vendégkör miatt alacsonyabb lesz. Ez pedig az árak csökkenését eredményezheti – írta a travelo.hu.

fotók: dailynewshungary.com

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!