/

Díjazták a tokaji borvidék fővárosát

Tokajt választotta a világ legjobb kiemelt települései közé az ENSZ Turisztikai Világszervezete.

A tokaji borvidék fővárosa öt földrész mintegy 260 településével versengve nyerte el a Best Tourism Villages of 2023-díjat. A világszervezet által 2021-ben elindított kezdeményezés olyan vidéki úti célokat ismer el, amelyek kiemelkedő turisztikai fejlesztéseik mellett hangsúlyt helyeznek a helyi értékek és termékek megőrzésére és népszerűsítésére, valamint gondot fordítanak a gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatóság megőrzésére.

A jó néhány szakterületet, így a termékfejlesztést, a marketinget vagy épp a kulturális és természeti erőforrás-megőrzést is lefedő zsűri a világ mintegy 29 országának 54 települését vette fel 2023 legjobb turisztikai településeit bemutató listájára. A többek között perui, etióp, iráni, indonéz és japán településeket is tartalmazó listára a hazánkkal szomszédos országok közül az osztrák Schladming, valamint St. Anton am Arlberg, illetve a horvát Slunj került fel.

A díjjal járó címet Tokaj minden hazai és nemzetközi reklámjában feltüntetheti, ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy a korábbiaknál is több turista érkezzen a településre, felfedezni a természeti szépségeit, az értékes kulturális kincseit, a széles bor- és gasztronómiai kínálatát, megélhetést biztosítva ezzel több száz családnak.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    2 km
  • Velence HU
    ☀️
    7 km
  • Balaton HU
    ☀️
    10 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    5 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️
    7 km
  • Premantura HR
    ☀️
    7 km
  • Grado IT
    ☀️
    4 km
  • Garda IT
    ☀️
    4 km
  • Soča SI
    ☀️
    1 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek