Díjat kapott Hrehuss György, a Kishamis kormányosa

Hrehuss György, a Balaton legöregebb vitorlás hajójának kormányosa kapta A Magyar Hajózásért Érdemérmet a Magyar Hajózási Országos Szövetségétől.

Hrehuss György 1938-ban született. Ma is aktív és sikeres kormányosa a Balaton legöregebb vitorlás hajójának, az 1896-ben épült, tehát 122 éves Kishamisnak. 1955-ben, 17 éves korában került a Balatonra. A gimnáziumi szünetben végzett nyári munkát a Vízügyi Tudományos Kutató Intézetnél, ahol az éppen megkapott ultrahangos mélységmérõvel kezdték elkészíteni a Balaton mélységi térképét. Nem csak szerelmese lett a tónak, de olyan ismereteket is szerzett, amelyeket a versenyzésben – főleg a Kékszalagon – máig is jól hasznosíthat – olvasható a hunsail.hu oldalon.

1957 tavaszán Pásztó Péter hívta Siófokra a Vituki sportegyesületébe versenyzőnek. Kezdetben kalózozott. A Kishamisra először 1962-ben hívták egy versenyre, 1963-tól pedig már állandó tagja lett a legénységnek. Általában a kokpitban, Pásztó Péter mellett dolgozott, aki szívesen támaszkodott a fiatal versenyző jó versenytaktikai meglátásaira. Ha elfáradt, „Csináld, Rihi!” felkiáltással átadta kormányt is.

Hrehuss György becenevét az ismert színésztől, Márton Andrástól kapta, aki nevetgélős stílusa miatt nevezte el Rihonyának, majd az egész Kishamis-csapat Rihinek. A Kishamis egyre eredményesebben szerepelt a versenyeken. 1968-ban, amikor Pásztó Péter Dragonba ült át, Hrehuss György több versenyen sikerre vezette a Kishamist.

1969-ben a klub megszerezte az Orion Ötvenes Cirkálót, amelyet 1972-ig kormányzott. 1978-ban szállt vissza a Kishamisra, amelyet akkor már újra Pásztó Péter irányított. 1996-ban Pásztó Péter betegsége miatt visszalépett a versenyzéstől. Hrehuss György azóta a Kishamis állandó első kormányosa.

Ekkorra az éppen százéves hajó már nagyon rossz állapotba került, valamit tenni kellett vele. A Környezetvédelmi Minisztériumtól és Nagy Lajos siófoki vitorlakészítőtől kapott támogatásokkal sikerült megmenteni a Kishamist. A hajó csapata Hrehuss György vezetésével azóta is karbantartja és folyamatosan javítja az öreg hajó állapotát, fejleszti felszerelését, vitorlázatát. Állandó, máig eredményes résztvevői, sőt, üde színfoltjai a balatoni versenyeknek.

Számtalan csillagtúra-győzelem mellett rendre elöl vitorláznak a Kékszalagon is a modern versenyhajók közelében. A hajó, a csapata és különösen kormányosa osztatlan népszerűségnek örvend a magyar vitorlázók körében. A Balatoni Évadnyitón természetesen a Kishamis fedélzetéről koszorúzzák meg a Balatont.


Hrehuss György mondta egy interjúban néhány évvel ezelőtt: „Eredetileg úgy gondoltam, hogy hetvenéves koromban abbahagyom a kormányzást. Aki ennél öregebben hajót vezet, azt talán megmosolyogják. Így amikor elütöttem a hetvenet, bejelentettem a csapatnak, hogy visszalépek. De aztán nem engedték, és én sem érzem úgy, hogy akármilyen mezőnyben ne merném a rajtnál a legnagyobb tömegbe vinni a Hamist. Maradok a kormánynál és jól érzem magam ott.”

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!