Családi siker – Rolex Sydney–Hobart Yacht Race 2019

Első pillantásra talán eseménytelennek tűnhetett a regatta, ám második ránézésre és az eseményeket elemezve jól látszik, hogy a „felszín alatt” izgalmas csaták zajlottak, remek sztorikkal lettünk gazdagabbak. És történelmi magyar tett is született.

Végül 157 hajó vágott neki a távnak, közülük mindössze három volt kénytelen feladni a versenyt – érdekesség, hogy valamennyien a kormányrendszer problémája miatt. A maradék 154 jachtból öt olyat sorolhattunk fel a rajt előtt, amelyik reális eséllyel küzdött az abszolút elsőségért, köztük a kétszeres győztes és a pályarekord tartója (Comanche), illetve a kilencszer diadalmaskodó Wild Oats XI. Lényegesen több esélyese volt a korrigált idő szerinti győzelemre (Tattersall Cup) hajtóknak, az időjárás-előrejelzés alapján ugyanis csak annyit lehetett kijelenteni, hogy a TP52-eseknek vannak jó lehetőségei.

December 26-án, a rajtot követően az InfoTrack vette elsőként a két pályajelet, mögötte WOXI, SHK Scallywag, Black Jack, Comanche volt a sorrend. És míg a nagyoknak elég volt körülbelül 15 perc, hogy az északkeleti szélben kilépjenek az öbölből és délnek forduljanak, az utolsó hajó csak a jelzés után egy órával tudott spinakkert húzva megindulni arrafelé.

A Comanche már itt külön útra lépett, a vezető ötösből ők távolodtak el leginkább a parttól, mert hosszú távú taktikájuk ezt kívánta. Estére kicsit gyengülni kezdett az addig friss szél, ezzel helyzetbe hozva a negyvenlábas hajókat a végső győzelemért folyó harcban. Még nem telt el huszonnégy óra (december 27., 6:00), amikor tovább lassult a mezőny, méghozzá drasztikusan: az érkező déli előtti leállásban előfordult, hogy a szupermaxik csúcssebessége három csomó volt! Ekkor épp a mezőny legidősebbje, a 104 éves Katwinchar állt az élen korrigált idő szerint.

Aznap estére megérkezett az ígért, 30 csomós kelet-északkelet felől fújó szél (emiatt nyitott a Comanche a víz felé korábban), aminek köszönhetően a WOXI harminc mérföldes hátránya kezelhetőbb mértékűre csökkent. Hajnalra az ötvenlábas hajók (főleg a TP52-esek) kerültek favorizált helyzetbe, míg reggel fél nyolckor befutott a hobarti célba a Comache, amivel a százlábas szupermaxi háromszoros abszolút elsővé lett (menetidő: 1 nap, 18 óra, 30 perc, 24 másodperc – bőven kívül a pályarekordon).

Tulajdonos-szkipperek: Jim Cooney–Samantha Grant, férj és feleség, a legénység tagjai között James Cooney, a fiuk.

Háromnegyed órával később ért be az InfoTrack, negyed tízkor (mindössze 38 másodperc különbséggel!) a WOXI, majd a SHK Scallywag.

December 29-én hajnalban pedig az Ormándlaki Áron vezette Stay Calm Hungary véghezvitte a történelmi tettet: ők lettek az első magyar zászló alatt induló hajó, amelyik teljesítette a távot. Ezzel egyúttal a tavalyi csorbát is kiköszörülték, akkor ugyanis árbóctörés miatt kénytelenek voltak feladni a viadalt. Roni így foglalta össze az érzéseit: jó érzés volt végigcsinálni a versenyt. „Menet közben szörnyen éreztem magam, sokszor hagyták el keresetlen szavak a számat, borzasztóan hosszúnak tűnt az út, de mindez abban a pillanatban elmúlt, ahogy átszeltük a célvonalat.” Teljesítményük a kategória (IRC 1) kilencedik helyére volt jó. (Roni 2.35-nél kezd bele a mondandójába – a szerk.)

Bár akkor még sokan voltak vízen, és a limitidő sem járt le, december 30-án reggel Matt Allennel (Ichi Ban) tudatták, hogy 2017 után újra rávésetheti a hajója nevét a Tattersall kupára. A TP52-esen vitorlázó csapat tizenegyediknek ért Hobartba, 2 nap, 6 óra, 18 perc, 5 másodperces menetidővel, ami az előnyszámmal való korrigálást követően 34 perc, 24 másodperc előnyt jelentett a második Gweilo (szintén TP52) előtt.

Aznap délelőtt befutott még három „nagy öreg”, a mezőny hat Grand Veteran kategóriájának három képviselője (Kialoa II, Love&War, Fidelis). Paddy Broughton, a Kialoa II társtulajdonosa és szkippere szerint klasszikus Sydney–Hobart volt. „Néha mélyen elkeserítő, néha szikrázóan briliáns. Mint minden hasonló regattát, ezt is többször kell teljesíteni, és biztos, hogy minden alkalommal más késbe szalad bele az ember. Akadtak hullámvölgyeink, de alapvetően jól éreztük magunkat. Tasmania kerülése közben királynak éreztük magunkat, mert egy csomó hajót megelőztünk. Aztán szépen beleálltunk egy lavórba, ők pedig mind visszaelőztek bennünket.” A Kialoa II nem „egy hajó a sokból”, 1971-ben 3 nap, 12 óra 46 perc, 21 másodperces idővel abszolút első tudott lenni. A kategóriát végül a 2019-es verseny és a Sydney–Hobart történetének legidősebb indulója, a délután célba érkező, 104 éves Katwinchar (4 nap, 6 óra 27 perc, 47 másodperc) nyerte.

Öt hajó vitorlázott át 2020-ba, közülük a Take Five zárta a 2019-es Sydney–Hobart regattát (5 nap, 23 óra, 41 perc). Ian Gannon szkipper: „Szilveszter éjszaka igyekeztünk minél gyorsabban haladni dél felé, részben azért, mert fogytán voltak a készleteink. Az út során kaptunk pár kisebb vihart a nyakunkba, de a hajó jól bírta. Különleges érzés ideérni, sajnálom azokat, akiknek nem sikerült. Hétnapos menettel számoltunk, de eléggé kicentiztük a dolgot, ha még egy napot a vízen töltünk, még a vécépapír is elfogy. Hogy nekifutunk-e még újra? Iszom pár rumot, aztán megmondom. Egy biztos, régóta vágytam rá, hogy a saját hajómmal teljesítsem a versenyt.”
Hogy egészében véve milyen volt a viadal? Az alábbi képek és vélemények igen jó képet adnak róla:

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!