/

Csak nőknek nyílik hotel Spanyolországban

Tavasszal nyílik az első olyan hotel Spanyolországban, amely kizárólag női vendégeket fogad majd. A szállodát a Som Hotels-lánc nyitja Mallorcán, a sziget nyugati partján.


A Som Hotels elnöke, Joan Enric Capellá elmondta, felméréseket végeztek, amelyekből kiderült: a hölgyek nagyon lelkesedtek a női hotel ötletéért. Az elnök hozzátette: azt szeretnék, hogy – amennyire a törvények engedik – a legtöbb alkalmazottjuk is nő legyen.

A fehérre meszelt, háromszintes szállodában minden lesz, ami egy hotelben szokott: úszómedence, pálmafák és napozóágyak, valamint nagy figyelmet fordítanak az egészséges ételekre, a wellnessrészlegre és az egyedi atmoszférára is. A belső dizájnt ugyancsak nagyon nőiesre tervezték, fehér és pink árnyalatok díszítik majd mind a harminckilenc szobát.

Nem ez az első hotel, amelyik feldobta az ötletet: a koppenhágai Bella Sky külön emeletet nyitott, kizárólag nők számára berendezett szobákkal, 2014-ben azonban, miután két férfi panaszt tett nemi diszkrimiánció miatt, megállapították, hogy a gyakorlat jogellenes – írta a turizmusonline.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 10°
    8 km
  • Velence HU
    7 km
  • Balaton HU
    3 km
  • Neusiedler AT
    8 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 11°
    10 km
  • Premantura HR
    ☀️ 11°
    25 km
  • Grado IT
    ☀️ 10°
    6 km
  • Garda IT
    10°
    2 km
  • Soča SI
    ☀️
    8 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek