/

Bivalyerős lett a kínai jégtörő

Forgalomba helyezték Kína első saját gyártású jégtörőjét, amely már az idén csatlakozik három, sarkköri kutatást végző kínai hajóhoz. A hírek szerint a vízi járműnek a másfél méteres jég sem okoz gondot.

A Xuelong 2 (Hósárkány 2) névre keresztelt hajót, amelynek tervezésében az Aker Arctic finn vállalat is részt vett, 2016-ban kezdték el építeni Sanghajban, és tavaly szeptemberben bocsátották vízre.


A jégtörő különlegessége, hogy a hajóorrban és -farban is vannak hajócsavarok, ennek köszönhetően a Xuelong 2 az első olyan vízi jármű a világon, amely előre- és hátramenetben is képes jeget törni. A 122,5 méter hosszú, 22,3 méter széles, csaknem 14 ezer tonna vízkiszorítású hajó maximális sebessége 15 csomó, 2-3 csomós sebességgel haladva pedig 1,5 méter vastag jégpáncél áttörésére képes előre- és hátramenetben egyaránt.


A 4500 tonna teher szállítására képes vízi járművet a többi között a sarkvidéki jégtakarók, a légköri és környezeti viszonyok, továbbá a tengerfenék és halászati források vizsgálatához használják majd – írta az MTI.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    14°
    9 km
  • Velence HU
    13°
    10 km
  • Balaton HU
    12°
    13 km
  • Neusiedler AT
    12°
    14 km
  • Krk (Wake) HR
    14°
    22 km
  • Premantura HR
    ☀️ 14°
    21 km
  • Grado IT
    ☀️ 14°
    11 km
  • Garda IT
    ☀️ 14°
    9 km
  • Soča SI
    12°
    6 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek