Berecz Zsombor újabb nemzetközi sikere

Kiváló vitorlázónk megnyerte a XII. Olympic Week Reagattát, Érdi Mári pedig a negyedik helyen végzett a Gran Canarián rendezett megmérettetésen.

Berecz Zsombor (az osztály 2018-as világ- és 2020-as Európa-bajnoka) legnagyobb ellenfele ezúttal a spanyol Joan Cardona volt, akivel az utolsó előtti futamig fej fej mellett, pontegyenlőséggel küzdöttek. A kilencedik futamot Zsombor megnyerte, a spanyol pedig csak harmadik lett, ezzel a győzelmi esélyei elszálltak, a zárófutamra már ki sem vitorlázott, a zsebében érezhette az ezüstöt. A tizedik futam is magyar elsőséget hozott, itt a második helyen az abszolút harmadik helyen végző cseh Ondrej Teply futott be.

Berecz Zsombor a győzelem után, még a vízen nyilatkozott a szervezőknek: „Nagyon szép négy nap volt, nagyon élveztem. Megtanultuk a leckét, több időt kell ezek között a kihívást jelentő körülmények között gyakorolnunk, ezekhez nem vagyunk hozzászokva. Nagyon nagy csatát vívtam a fiatal spanyol tehetséggel, Joannal. Várjuk a további edzéseket a maihoz hasonló vízen. Köszönöm a versenyt!”

A női laseresek versenyében Érdi Mári a negyedik helyet szerezte meg úgy, hogy a sorozat elején vezetett, az első három futamot zsinórban megnyerte, majd a negyedik futamban kapott DSQ (kizárás) után is tudott még futamot nyerni. Később becsúszott néhány gyöngébb helyezés, ráadásul az utolsó előtti futamban még egy DSQ. Ezzel együtt Érdi Mári mindössze egyetlen ponttal maradt le a dobogóról. A versenyt a görög Vaszileia Karahaliu nyerte – írta a hunsail.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!