Berecz Zsombor megvédte Európa-bajnoki címét

Az olimpiai programban szereplő Finn hajóosztály idei Európa-bajnokságát eredetileg a franciaországi Hyéres-ben rendezték volna, de közbeszólt a koronavírus-járvány. Vilamoura ugrott be, Berecz Zsombor címvédőként érkezett a portugál városba, és újra győzni tudott.

Első nap (április 12.): rövid halasztással kezdődött a program, aztán amikor kisütött a Nap, 6 csomós szélben rajtolhatott el az első futam, hogy aztán tíz csomósban fejeződjön be, az utolsó hátszélben engedélyezett szabad pumpálás mellett. Henry Wetherell (GBR) nyert, a címvédő Berecz Zsombor negyedikként ért célba. A második futamra kicsit gyengült a szél, sőt, finomakat lengett is, többször átrendezve a mezőnyt. Nicholas Heiner (NED) futott be elsőként, Berecz ötödik lett, sokan betliztek legalább egyszer, összetettben Berecz vezetett, Tom Ramshaw (CAN) és Wetherell előtt. Negyedik helyen állt a juniorok (U23) versenyét vezető Joan Cardona (ESP).

Videóösszefoglaló az első napról:

YouTube video

Második nap (április 13.): Cardona megnyerte mindkét futamot, átvéve a vezetést (21 pont), Berecz 8,10-el folytatta (27 p), ezzel második volt összetettben, Milan Vujasinovic (CRO) 6,2-vel feljött harmadiknak (28 p). A negyedik Alican Caynar-nak (TUR) 44 pontja volt, de ő és mögötte sokan csak egy rossz eredményt cipeltek magukkal. Ez a futamok számának növekedésével kiejthetővé vált, vagyis átrendeződhetett a mezőny.

Videóösszefoglaló a második napról:

YouTube video

Harmadik nap (április 14.): a korábbiaknál kevesebb napsütésben, de kicsivel több szélben zajlott le két futam. A verseny izgalmainak fokozódását jól mutatja, hogy ezek során hárman is fekete zászlós büntetést kaptak korai rajt miatt, míg korábban, az első négy futamban senki. Giles Scott (GBR, négyszeres világbajnok, olimpiai címvédő) 12,1-el kilencedikről feljött másodiknak, Nils Theuninck (SUI) 2,2-vel erősítette pozícióját. Joan Cardona kapta a három fekete zászlóból az egyiket (amit már ki tudott ejteni), utána 17-ediket ment, ezzel összetettben a harmadik helyre került. Berecz Zsombor 6,7-el ismét az élre állt (30 pont), előnye 4 pont volt Scott és 8 Cardona, illetve Theuninck előtt. Kiejtő nélkül ugyanebben a sorrendben 40, 71, 88, 63 ponttal bírtak, vagyis Berecz képes volt egyenletesen jó teljesítményt nyújtani.

Videóösszefoglaló a harmadik napról:

YouTube video

Negyedik nap (április 15.): maradt a közepes, majd gyenge szél, Berecz Zsombor pedig elég határozottan mutatta meg, miért is érkezett Portugáliába, megnyerte mindkét futamot. Az elsőben Max Salminen (SWE) és Piotr Kula (POL) követték, a másodikban Giles Scott, majd Jake Lilley (AUS). Cardona 23,17-el visszaesett nyolcadiknak. Az élen Berecz (32 pont), Scott (43 p), Theuninck (56 p) volt a sorrend.

Videóösszefoglaló a negyedik napról:

YouTube video

Ötödik nap (április 16.): a tervben két záró futam szerepelt, és benne volt a pakliban, hogy ha Berecz az elsőben jól szerepel (tízen belül ér célba), akkor az utolsó futam eredményétől függetlenül Európa-bajnok. A kilencedik futamot végül Taavi Valter Taveter (EST) nyerte, Ondrej Teply (CZE) és Matteo Iovenitti (ITA) előtt. Komoly átkavarás lehetett, mert ezzel a három úr huszonötödik, tizennegyedik és harminckettedik helyen állt. Ami sokkal fontosabb, hogy Berecz ötödikként futott be (Scott tizennegyedikként), ezzel az előny behozhatatlanná vált. Így Berecz Zsombor (HUN-40) 2020 után ismét Európa-bajnok lett! Mondjuk még egyszer: aktív olimpiai osztályban.

GRATULÁLUNK!

Eredménylista ITT.

Vedd észre, hogy ha nem számolnának kiejtőt, akkor is Berecznek lenne a legkevesebb pontja. Ennél jobban semmi sem szemlélteti a fölényét.

fotók és forrás: Vilamoura Sailing

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!