Berecz Zsombor a hatodik helyen

Egyet előrelépve a hatodik helyen áll Berecz Zsombor a balatonföldvári Finndingi-világbajnokság harmadik versenynapja után.

Az Eb-ezüstérmes Berecz számára kezdetben mindkét futam rosszul alakult. Az első futam első szakaszának a végén még csak 24. volt, majd felküzdötte magát a 10. helyre, a második részversenyben pedig a rajtja nem sikerült jól, egy olasz és egy ausztrál versenyző közé szorulva nem volt szabad irányválasztási lehetősége, küzdenie kellett a tiszta szeles pozícióért, így csak a 62. helyen ért oda az első pályajelhez, vagyis a világbajnoki mezőny fele előtte vitorlázott. Innentől viszont tökéletesen versenyzett, és az egyre gyengülő szélben a 16. helyig jött előre.

„Zsombor a második és a harmadik napi futamokon is kissé konzervatívan vitorlázott az első cirkálószakaszokon – idézte az Eb hírlevele Kelemen Tamást, Berecz edzőjét. – Nem akart kockáztatni, mert a 113 hajóra méretezett hosszú rajtvonalon egy rossz oldalválasztás az összetett eredményre is végzetes hatással lehet. De úgy fest, hogy több kockázatot kell bevállalni, ha a magának célul kitűzött dobogós helyet el akarja érni.”

Összetettben a svéd Max Salminen (26 helyezési pont) áll az élen, őt a brit Ed Wright (30) és a holland Nicholas Heiner (35) követi. Az előző napon még élen álló francia Európa-bajnok, Jonathan Lobert (35) a negyedik helyre csúszott vissza. Ötödik a lengyel Piotr Kula (43), utána jön Berecz (47).

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!