Berecz Zsombor 12. helyen végzett az olimpián

2016. augusztus 15.
Címkék :

riologioFinndingiben Berecz Zsombor a 12. helyen végzett a riói olimpián, így nem jutott be az éremversenybe.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes Berecz a kilencedik helyről kezdte a vasárnapi versenyeket, mivel az óvások után még egy helyet visszacsúszott. A legjobb tíz folytathatta az érmekért, így az utolsó két selejtezőfutamban az élmezőnyben kellett végezni a 23 hajót számláló mezőnyben. Mögötte öt vitorlázó is tíz ponton belül állt.

Berecz_Zsombor

A kilencedik futam a halasztás miatt több mint másfél órás késéssel kezdődött a Dicsőség jachtkikötőben. Berecz az első bóját csak a 16. helyen vette, több mint kétperces hátránnyal az elsőhöz képest, míg közvetlen riválisai az élmezőnyben vitorláztak. A második fordulónál sem javított, viszont hátránya 1:37 percre csökkent. A hátul haladók fokozatosan közelítettek az élbolyra, de a magyar finndingis pozícióján nem tudott javítani, a 16. helyen ért célba.

BereczZsombor

A magyar vitorlázó a 11. helyről várta az tizedik részverseny rajtját, azonos pontszámmal, mint argentin vetélytársa. Ezúttal sem sikerült elmennie az élbollyal, a 21. helyen kerülte az első bóját, riválisai mind előtte voltak. Innen viszont elkezdett felzárkózni, a 19., majd a 14. helyen fordult, s a 12. helyen futott. Ez azonban kevésnek bizonyult, négy helyezési ponttal maradt le a tizedik helyről, s tizenkettedikként zárta az olimpiát.

160811_RIO2016_pm_19567

„Csalódott vagyok. Amikor a harmadik helyen álltam, jött a pihenőnap, s azt gondoltuk, hogy akár nyerni is lehet” – nyilatkozott a kikötés után Berecz Zsombor. – „Feladtam az addigi taktikámat, amiben a legjobb vagyok, hogy taktikusan együtt menjek a mezőnnyel, s kockáztattam. A 7. és a 8. futam borzasztó volt, s vasárnap sem akadt sok lehetőségem, de ebből is lehet tanulni” – mondta a magyar vitorlázó, aki az egyedüli volt, aki tenger nélküli országot képviselt a mezőnyben.

160813_RIO2016_pm_24808

„Szerintem minden adottságom megvan ahhoz, hogy bajnok legyek” – jelentette ki. – „Tudom, hogy hol ment el ez az olimpia, s tudjuk, hogy mit kell javítani és változtatni ahhoz, hogy jobb szereplés legyen. Az jelent motivációt, hogy látjuk, mit értem el az olimpia első felében, ezt kell kitolni egy egész versenyre.”

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!