Beneteau Oceanis 40.1 – A tágas családi túravitorlás

Vérbeli vitorlázóknak való hajó, amelynek a belseje egyáltalán nem versenyzősen puritán, sőt! Kokpitjának az ergonómiája kimagaslóan jó, nagyvitorlája alapértelmezésben árbócba tekerhető, a fockja pedig önváltós.

A 40 lábas hajóhossz sokak számára jelent tökéletes megoldást: se nem túl nagy, se nem túl kicsi, viszont ideális két felnőtt és néhány gyerek számára. Ezenfelül épp alatta marad a 12 méternek, ahol jelentősen ugrik a kikötői díj. Nincs viszont korlátja a szélességek, és a Beneteau Oceanis 40.1-es ki is használja a lehetőséget, főleg a kokpitja és a szalonja idéz egy méterrel hosszabb jachtokat. Részben ennek köszönhette a hajó, hogy a Sail magazintól megkapta a Best Boat díjat 2021-re.

A legszélesebb pontján 4,18 méter, ami 30 centivel több, mint a 2010-ben megjelent Oceanis 40-esé, de 2 centivel keskenyebb, mint a közvetlen előd 41.1-es, ám a 40.1-es beltere utóbbiénál is tágasabb, ami elsősorban a vízvonal feletti rész bővítésének köszönhető. Ugyanakkor ez a szélesítés nem megy a teljesítmény rovására, mert a vízvonal alatti rész megmaradt a hajóhosszhoz illő, optimális méretnél. Így keletkezett az a „törésvonal”, amelyik finoman megtámasztja a testet dőléskor, fokozva annak egyébként sem rossz stabilitását.

A kormányállása meglehetősen hátraépített, de a kormánykereket és a műszereket tartó konzol masszív felépítése miatt a szkipper egyáltalán nem védtelen a helyén. És akár áll, akár ül, a kényelmét felhajtható lábtámaszok fokozzák. Átellenben, a hajó orrában az orrsudárra opcionálisan kérhető plusz vitorlarögzítési pont.

Lent a beltérben C elrendezésű konyha és igen tágas (3,75 méter széles) szalon fogadja az érkezőt, az ablakok keskenyek, de ha nem jön be elég természetes fény, a LED-es világítás bőven pótolja azt, otthonos környezetet varázsolva a hajóba. A szalonasztal fix, és elég nagy annyi emberhez, amennyien ezzel a hajóval vitorlázni szoktak. A szűkké csak akkor válik a tér, ha a tulajdonos a maximális számú 10 fekhelyet (4 kabinos elrendezés) kéri. A két kabin-egy fürdő az alapértelmezett verzió, a fejtér pedig mindig és mindenhol bőséges.

A 40 lábas családi túrahajók kategóriájában a Beneteau Oceanis 40.1-es jó menettulajdonságaival, tágas tereivel és praktikus tárolóival határozottan az egyik legjobb választás. Itthon a Pannon Yacht Kft. kínálatában érhető el.

Paraméterek
Teljes hossz: 12,87 méter
Hajótest hossza: 11,99 méter
Szélesség: 4,18 méter
Üzemanyagtartály: 195 liter
Édesvíztartály: 235 liter

(fotók: beneteau.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!