Barong D – a Wally újdonsága

Barong-D-02A 33,5 méteres Barong D a Wally legújabb vitorlása, amely letisztult vonalaival klasszikus eleganciát visz a vitorlázásba. Tulajdonosának már ez a harmadik Wally hajója, egy Barong B és C változat után döntött úgy, hogy továbblép.

A Frers Naval Architects közreműködésével megvalósult jacht minden elemében a legutolsó generációs, szélestestű szuperjachtok közé tartozik. “Sikerült egy valóban kivételes megjelenésű cirkálót építenünk, amely mindemellett nagyon komfortos otthon kínál tulajdonosának és vendégeinek a hosszú hónapokig tartó utazások alkamával” – mondta Luca Bassani a Wally vezetője és elnöke.

2016-04-Barong-D-03

A belső terek a tulajdonos elképzelései szerint készültek. Az ő kabinjában két nagyméretű, különálló ágy került elhelyezésre, emellett a hajó mindkét oldalán van egy-egy vendégkabin és egy tágas szalon a középső részen. A hajó hátsó részében találhatók a legénység kabinjai, valamint a motortér. Az enteriőrt a Wally műhelyében tervezték és készítették, a fa berakások tölgyből készültek, a kárpit pedig mindenütt sötétkék színben pompázik.

2016-04-Barong-D-04

Technikai adatok:
Teljes hossz: 33,51 méter
Hossz a vízszint magasságában: 31,55 méter
Szélesség: 7,47 méter
Súly: 65 tonna
Vitorlák felülete: 538 m2
Férőhely: 6 vendég és 4 fő legénység
Motor max. sebessége: 13 csomó

2016-04-Barong-D

Forrás: Wally , Sailingscuttlebutt

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!