A hidegháború második felében a nyugati sajtóban Vörös Riviérának nevezték a román és a bolgár tengerparton kiépült üdülőkomplexumokat, amelyek jórészt nyugat-európai turisták látogatására alapozva akarták föllendíteni a szocialista blokk két államának idegenforgalmi bevételeit.
Éppen ebből kiindulva Vörös Riviéra a címe a történész, politológus és jogász végzettségű Rehák Géza – a balatoni turizmus egyik jeles szakértője – nemrég megjelent könyvének is. A munkából kiderül: az államszocialista korszakban a magyar hatalomnak a Balatonhoz való viszonya többször változott. A tájat és az ott élő emberek életkörülményeit alapjaiban jórészt a borvidékjelleg és a bortermelés határozta meg hagyományosan. Ez azonban az agrárium államosítása, illetve szövetkezetesítése idején megváltozott. Ugyan már az 1949-es, szovjet mintára bevezetett, sztálinista szellemű kommunista alkotmány biztosította a „dolgozó nép” számára a pihenéshez és az üdüléshez való jogot, akkoriban ennek a jognak a tömegszintű biztosítása – infrastrukturális okokból – egyszerűen lehetetlen volt.
Az 1960-as évektől viszont megindult a Balaton több partszakaszán és a környező településeken az üdülőövezetek kialakítása, amelynek keretében a szállodáktól a szakszervezeti üdülőkön keresztül a kiskerti magánnyaralókig már nagyban építkeztek.
A Kádár-korszak derekán különös ellentét feszült a szocialista rendszer gazdasági és társadalmi alapelvei, valamint a nyugati vendégekre is alapozott turisztikai fejlesztések profitorientáltsága között. (A szocialista államok közötti idegenforgalmi kapcsolatok célja az akkori narratíva szerint nem a nyereségszerzés volt, hanem a szocialista tolerancia és internacionalizmus jegyében a másik nemzet alaposabb megismerése a békés egymás mellett élés jegyében.)
Erre a sajátos és ellentmondásos jelenségre mutatott rá a maga szatirikus módján például a Kabos László főszereplésével és Hintsch György rendezésében készült, a dollárban fizető turisták világát idéző A veréb is madár című film is. Ugyanis üzleti sikerességet és komoly bevételt vártak az idegenforgalomtól, miközben a szocialista államoknak hagyományosan a saját dolgozóik jóléte, valamint számukra a megfelelő élet- és munkakörülmények biztosítása (köztük a pihenésé és az üdülésé is) volt a célja. Legalábbis papíron és elvi alapon.
A Vörös Riviéra című könyv több szempont (idegenforgalmi jogszabályok, urbanisztikai és tájépítészeti megfontolások, országos és helyi – elsősorban Veszprém megyei – politikai törekvések stb.) mentén vizsgálja a szocializmus kori Balaton életét. A munkában megfogalmazottakat korabeli hivatalos kommunikációs- és sajtóanyagokon, valamint szépirodalmi szövegeken túl számos levéltári forrás (jórészt a Magyar Nemzeti Levéltár országos levéltárának és Veszprém vármegyei archívumának iratai) alapozzák meg – írta a magyarnemzet.hu.
