/

Balatoni képek a legjobb vitorlásfotók között

Két magyar fotós, Kovács Zita és Cserta Gábor is bekerült egy nemzetközi fotópályázat döntősei közé.

A Mirabaud Yacht Racing Image honlapján bemutatták a fotóverseny 80 legjobbját, a döntőbe pedig két balatoni fotó is bekerült. Kovács Zita képén egy felborult hajót látunk, Cserta Gábor pedig egy intenzív pillanatot örökített meg Ian Ainslie szólóvitorlázóról.

A nemzetközi versenyre olyan fényképészek jelentkezhettek, akik az elmúlt évben rendszeresen publikáltak nyomtatott magazinokban. Fejenként egy-egy képet küldhettek be, amelyeknek nyílt vízi edzéshez vagy versenyhez kötődő pillanatot kellett megjeleníteniük. Három szakértő választotta ki a 80 legjobb fotót, a fődíjról pedig egy másik, független zsűri dönt majd, tagjai között fényképészekkel, a tavalyi győztessel és egy profi vitorlázóval.

A két magyar fotós a fődíjon kívül két másik címre is esélyes lehet. A Yacht Racing Forum Awardot a World Sailing világkonferencia résztvevői ítélik oda a legjobb húsz fotós egyikének. A Yacht Racing Image Public Award pedig annak a versenyzőnek jár, aki a legtöbb internetes szavazatot kapja november 20-ig. Szavazni ezen a linken lehet a képek kedvelésével.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    14 km
  • Velence HU
    ☀️
    21 km
  • Balaton HU
    ☀️
    16 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    19 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 15°
    22 km
  • Premantura HR
    ☀️ 14°
    32 km
  • Grado IT
    ☀️ 15°
    23 km
  • Garda IT
    ☀️ 17°
    7 km
  • Soča SI
    ☀️ 11°
    7 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek