Nyolc és fél fokos víz, öt fokos levegő és 1250 méternyi jeges kihívás. Vasárnap Tihany-révnél megrendezték az 5. Téli Balaton-átúszást, ahol a legelszántabb úszók szelték át a magyar tengert.
A hideg vízben úszás nem mindennapi teljesítmény, amely egyszerre kíván fizikai erőnlétet és mentális felkészültséget. Idén 120 fő nevezett a Balaton-átúszásra, de a helyszíni nevezéseknek köszönhetően ez a szám még emelkedhetett. A legelszántabb sportolók hónapok óta készültek a nagy napra, hiszen ilyen hőmérsékleti körülmények között csak azok vállalkozhatnak a távra, akik megfelelő edzettséggel és hideg vízi tapasztalattal rendelkeznek.

„A Balaton négy évszakos lett, és egyre többen hódolnak a hideg vizes úszás szenvedélyének. A legfontosabb, hogy senki ne vágjon bele felkészületlenül, és mindig konzultáljon orvosával” – mondta Pesti Balázs, a Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület elnöke, aki harmadik éve főszervezője az eseménynek.
A verseny komoly szervezést igényel, amely már az előző év nyarán elkezdődött. A lebonyolításhoz a vízirendészet, a mentőszolgálat, valamint a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata is hozzájárult, biztosítva a résztvevők épségét.
„A vízhőmérséklet most ideális, de ennek ellenére minden eshetőségre felkészültünk. Motorcsónakokkal és búvárokkal biztosítjuk az útvonalat, hogy szükség esetén azonnal be tudjunk avatkozni” – nyilatkozta korábban a VMSZ vezetője, Bagyó Sándor.
[youtube v=”B8EmsLEdWSQ”]
Az úszók többsége magyar, de az évek során egyre több külföldi sportoló is csatlakozik. Idén szlovák versenyzők mellett egy mexikói fiatalember is rajthoz állt, aki Magyarországon dolgozik. A szervezők bíznak benne, hogy jövőre még nagyobb nemzetközi mezőnyt sikerül toborozni. A legfiatalabb induló 18 éves volt, a legidősebb pedig 67. Mindannyian hatalmas elszántsággal vágtak neki a rendkívül hűvös Balatonnak.
Pesti Balázs hangsúlyozta, a hideg vizes úszás nem csupán fizikai, hanem mentális próbatétel is. A versenyzők közül sokan rendszeresen járnak szabadtéri úszóedzésekre, és fokozatosan szoktatták magukat a hideg vízhez. Akadtak a résztvevők között profi sportolók és hobbiúszók is, de egy közös volt bennük: mindannyian hatalmas elszántsággal vállalták a kihívást. Bár a márciusi időjárás miatt néhány hetet csúszott az esemény, az új időpont tökéletesnek bizonyult. A szervezők és a résztvevők is egyetértettek abban, hogy az 5. Téli Balaton-átúszás nemcsak egy sportesemény, hanem egy különleges közösségi élmény is volt – írta a veol.hu.


