/

Balaton-átúszás a vízimentők szemével

A vízimentők öt mentőhajóval és két sürgősségi mentőhajóval érkeztek a Balaton-átúszásra és -áthúzásra.

Több mint tízezren vágtak neki a versenynek, egész távon, féltávon vagy SUP-pal. Az enyhe szél és hullámzás miatt sokan adták fel a versenyt, a vízimentők 217 embernek segítettek abban, hogy el tudja hagyni az úszófolyosót.

Öt mentőhajóval és két sürgősségi mentőhajóval érkeztek a Balaton-átúszásra és -áthúzásra, emellett az esetkocsijuk is készenlétben állt Révfülöpön. A mentőhajóik a két part között, a révfülöpi rajttól a balatonboglári célig folyamatosan figyelték az úszókat, a vízirendészet egységeivel felváltva.

Folyamatosan figyelték az úszók mozgását, valamint azt, hogy mennyi időt töltenek a levegővétel után víz alatt – ezekből sokszor lehet arra következtetni, hogy valakinek segítségre lesz szüksége. Szerencsére minden induló időben felmérte, amikor a teljesítőképessége végére ért, és megkapaszkodott az úszófolyosót kijelölő valamelyik vitorlásban, vagy jelezte nekünk, hogy segítségre van szüksége.

A vízimentők jó néhány résztvevőt segítettek ki az úszófolyosóhoz közel álló, úgynevezett kórházhajókra, ahová a versenyt feladókat, illetve a könnyebb sérülteket kellett kivinniük. A sürgősségi mentőhajóik öt esetben láttak el olyan bajba jutott úszót, akit a parton átadtak az Országos Mentőszolgálat egységeinek. Egy esetben légzésleállást láttak el sikeresen a beteg a partra érkezés pillanatában már eszméleténél volt és kommunikált – írta a vizimentok.hu.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    5 km
  • Velence HU
    ☀️
    8 km
  • Balaton HU
    ☀️
    8 km
  • Neusiedler AT
    12 km
  • Krk (Wake) HR
    4 km
  • Premantura HR
    🌫️
    2 km
  • Grado IT
    🌫️
    5 km
  • Garda IT
    5 km
  • Soča SI
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek