/

Az időjárás nehezítette a Majthényi Zsombor emlékversenyt

A Tihanyi Hajós Egylet – Yacht Klub Agárd rendezte meg Agárdon a szezon első nagy utánpótlás vitorlásversenyét a Velencei-tavi Nagy Tisztáson kitűzött trapéz pályán.

A 12–28 csomós északnyugati szélben három pörgős futamot sikerült megtartani, kora délután már parton voltak a résztvevők. A futamokon sok volt a borulás, ám az alacsony vízállás miatt nem okozott gondot a hajók felállítása, ugyanis többen, merőben szokatlan módon, a mederfenéken állva rendezték újra a felszerelésüket.

A szombati második versenynap ugyancsak csodás vitorlázóidővel köszöntött be, a kezdetben 8–12 csomós északnyugati szél a nap folyamán fokozatosan erősödött, az ILCA osztályoknak négy, az optimisteseknek három futamot tartottak meg, a vége felé már bőven húsz csomó feletti széllökések mellett.

Szombat este már sejthető volt, hogy másnapra egy markáns hidegfront éri el a Velencei tavat. A meteorológusoknak igaza volt, a 30-35 csomós széllökések nyomán már reggel porzott a víz, nem volt esély versenyt rendezni, így Majthényi Zsombor versenyvezető vasárnap délelőtt befejezettnek nyilvánította a regattát.

A 27 hajós ILCA 4 mezőnyben Szalay Zsolt (THE-YKA) lett az első, Márton András (BYC) és Schriffert Áron (ASE) előtt. Harmincnégyen indultak ILCA 6 hajóosztályban, itt Gergely Apor Ágoston (BYC) győzött, második lett Pour Máté (THE-YKA), harmadik helyen Csalló Levente (PRO SE) zárt. Külföldi nyertese lett a tíz hajós ILCA 7 mezőnynek: a szlovák Peter Rajsky győzött, a második Pintér Kristóf Csaba (BYC) és a harmadik Kókai Vilmos (BYC) előtt.

Harmincnyolcan voltak a legifjabb optimistesek, a hazai legjobbak ezúttal nem indultak. Van, aki közülük külföldön versenyez, mások a jövő heti csopaki Kereked Youth Cup regattára, az ő első idei válogatóversenyükre készülnek. Agárdon ezúttal tarolt a balatonfüredi csapat: az első Flesch Áron, a második Fazék Colin, a harmadik Lackó Márk lett, mindhárman a BYC versenyzői – írta a hunsail.hu.

A versenyről készült videó megtekinthető ide kattintva.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    16°
    2 km
  • Velence HU
    ☀️ 16°
    1 km
  • Balaton HU
    ☀️ 15°
    6 km
  • Neusiedler AT
    ☀️ 15°
    7 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 18°
    1 km
  • Premantura HR
    17°
    1 km
  • Grado IT
    17°
    4 km
  • Garda IT
    ⛈️ 21°
    6 km
  • Soča SI
    18°
    6 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek