A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. szerint javában zajlanak az előkészületek, hogy a nyári szezonban ismét fürdeni lehessen a Duna-parton.
A fővárosban eddig két kijelölt dunai szabadstrand várta a fürdőzőket: a Római-parti Plázst, az első szabadstrandot az Óbudai Önkormányzat üzemelteti, míg a BGYH által működtetett Árasztó-parti strandot tavaly nyitották meg első alkalommal.

A BGYH korábban megerősítette, hogy idén is tervezi az Árasztó-parton található szabad strand üzemeltetését, és már megkezdte az ehhez szükséges engedélyeztetési folyamatokat. Sőt, ha lehetőség lesz rá, az idén új strandokat is kijelölhetnek, miközben részletes vízminőség-elemzések és helyszínértékelések is készülnek.
A hosszabb távú tervek között továbbra is szerepel egy budapesti folyami uszoda megvalósítása, amelynek már készül a megvalósíthatósági tanulmánya. Ha a tervek megvalósulnak, a következő években a Duna egyre nagyobb szerepet kaphat Budapest rekreációs és turisztikai életében.
A Duna fürdőzésre alkalmas szakaszainak megnyitása tavaly került a fővárosi közbeszéd középpontjába. Karácsony Gergely főpolgármester akkor arról beszélt, hogy a folyó vízminősége az elmúlt évek környezetvédelmi beruházásainak köszönhetően jelentősen javult, és egyre több helyszín válhat alkalmassá a fürdőzésre. A főváros ezért a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-vel, valamint a Valyo – Város és Folyó Egyesülettel közösen megkezdte a dunai fürdőzésről szóló koncepció kidolgozását.

A tervek azonban a vártnál lassabban haladtak. Bár 2024-ben új szabadstrandok és egy folyami fauszoda létrehozását is bejelentették, végül csak az Árasztó-parton nyílt meg egy új dunai fürdőhely a 2025 nyár végén. A késedelmet elsősorban a hosszadalmas engedélyezési eljárások okozták. A BGYH korábban hangsúlyozta: egy dunai fürdőhely kialakítása rendkívül összetett folyamat, részletes vízminőségi és biztonsági vizsgálatokat igényel.
A Valyo szerint több olyan budapesti helyszín is van, ahol a jövőben megvalósulhatnak új Duna-fürdők. Az egyesület reményei szerint a Margitszigeten és a Jane Haining rakparton is létrejöhetnek ilyen létesítmények. Emellett a szakemberek úszósávok kialakítását is vizsgálják a Margitsziget budai oldalán, illetve az Óbudai-sziget mentén – írta a turizmus.com.





