/

Az államalapítás ünnepén ismét: István, a király a Keszthelyi-öbölben

A Nyugat-Balaton vitorlásversenyén az idén az eddiginél is több nevezőre számítanak a szervezők.

Az elmúlt évek tapasztalata és az előzetes visszajelzések alapján minden eddiginél több versenyzőre számítanak a szervezők a Nyugat-Balaton mára egyik legjelentősebbé vált vitorlásversenyén, az István, a Király Kupán. Így reményeik szerint át tudnak lépni egy álomhatárt, és augusztus 20-án több mint 100 hajó indul a Mészáros Pál Borászat Nagydíjáért – mondta Gárdos Péter, a szervező Keszthelyi Túravitorlás Club elnöke.

Az István, a Király Kupa vitorlásverseny csaknem 40 éves múltra tekint vissza. Népszerűsége azonban csak az utóbbi néhány évben indult igazi fejlődésnek, amelynek a fő oka, hogy a nyugati medence nem bővelkedik saját szervezésű regattákban. Hiába kínál a Balaton középső és keleti medencéje több megmérettetést, a környékbeli vitorlázók előszeretettel preferálják a helyi versenyeket: „A rendezvényünk sokáig belterjes volt, csak a környékről érkeztek nevezések, ezen azonban a sikerült változtatnunk az utóbbi években. Többek között a sajtóvitorlázás is ezt segíti elő, hiszen a helyi médián kívül így országos hírveréshez is hozzájutunk.”

„A verseny egyre növekvő népszerűségét jól mutatja, hogy tavalyelőtt rekordszámú jelentkezést zártunk. Az előzetes érdeklődés alapján pedig idén a korábbiaknál is több indulóra, vagyis minden eddiginél több hajóra és résztvevőre számítunk. Cél, hogy átlépjük az álomhatárt, a 100-nál több nevezett hajót!”

A pénzdíjas versenyen az indulók az idén – a tavalyihoz hasonlóan – egy szekszárdi borászat nagydíjáért folytatják a küzdelmet az abszolút első helyért. Nevezni a verseny előtti napon és a verseny délelőtti óráiban lehet majd. Az István, a Király Kupa a Mészáros Pál Borászat Nagydíjáért 13 órakor startol, és érdemes annak is figyelemmel kísérnie a versenyt, aki csak gyönyörködni szeretne az északi partot is érintő vitorlásokban, hiszen ennyi hajót egyszerre ritkán lehet látni a Keszthelyi-öbölben.

„Az elmúlt évtizedekben a Balaton nyugati medencéjében valahogy háttérbe szorult a vitorlássport, ezen évek óta szeretne változtatni a KTC. Ennek érdekében nemcsak a verseny népszerűsítésére, hanem annak közösségépítő erejére is nagy hangsúlyt fektetünk, amiben nagy segítséget nyújtanak a támogatóink, akiknek növekvő száma is azt jelzi, hogy évről évre valóban nő a kupa presztízse. A szponzorok között ráadásul már nem csupán helyi cégek, hanem országos méretű vállalatok is megtalálhatóak.

Az idei parti program is színesebb lesz a tavalyinál, hiszen újabb előadókkal is bővült a rendezvény. Fellép a BB Jazzy Duó, Farkas Tibor, akit a térségben már jól ismernek, lesz konga- és hastáncshow, az estét Dj Cary zárja. A parti programon pedig a hozzátartozók és külsősök is részt vehetnek a sétálójegyek segítségével. A szervezők készülnek ínyencségeket kínáló gasztroudvarral, lesz italterasz, sőt, hajnalig tartó táncos mulatság is.

A KTC elnöke bízik abban, hogy folyamatos lesz a népszerűség-növekedés és az István, a Király Kupa néhány éven belül az egyik legnagyobb hazai vitorláseseménnyé és egész napos turisztikai és gasztrolátványossággá válik.

[youtube v=”yZQzhO_jprI”]

Az idén emellett lesz egy helyi szervezésű versenyük. Az utolsó novemberi szombaton, a nyugati-medence utolsó versenyével, a Kulcs Kupával, valamint ezt követően az adventi jótékonysági vásárral jelentkezik a Keszthelyi Túravitorlás Club.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    5 km
  • Velence HU
    ☀️
    7 km
  • Balaton HU
    ☀️
    8 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    18 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 14°
    4 km
  • Premantura HR
    ☀️ 13°
    12 km
  • Grado IT
    ☀️ 10°
    4 km
  • Garda IT
    ☀️ 13°
    2 km
  • Soča SI
    12°
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek