/

Autó ütközött tengeralattjáróval – történelmi visszatekintés

Az eddigi egyetlen feljegyzett eset 1961. augusztus 19-én volt, amikor autó és tengeralattjáró ütközött egymással.

Pontosabban fogalmazunk, ha azt mondjuk, hogy az autó ütközött a tengeralattjárónak. Ez már önmagában is elég bizarr, de fokozható volt a dolog: a négykerekű járművet nem vezette senki!

A Volvo PV544 a Fiskaregatanon parkolt, a telefonközpont épületénél, a lysekili Déli Kikötő közelében. Az autó vezetője megálláskor nem vette észre, hogy a parkoló lejtős, és nem húzta be a kéziféket. Ezt kihasználva az autó megindult a tenger felé. Miután elhaladt egy több hordóból álló heringszállítmány mellett, keresztezte a Södra-Hamngatant, majd a mólóhoz kikötött HSwMS Bävern orrának csapódott. Az ütközés következtében az autó eleje összetört, a tengeralattjáró korlátja pedig behorpadt. Személyi sérülés nem történt, a tengeralattjáró 1980-ig teljesített szolgálatot, az autó sorsáról nincs hírünk.

A baleset utáni helyzetet Hans Johansson, a helyi Kuriren újság szerkesztője örökítette meg fényképen, ő történetesen szemtanúja volt az ütközésnek.

(fotók: thetidesofhistory.com, wikipedia.org)

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    8 km
  • Velence HU
    ☀️
    11 km
  • Balaton HU
    ☀️
    8 km
  • Neusiedler AT
    🌫️
    3 km
  • Krk (Wake) HR
    11°
    3 km
  • Premantura HR
    11°
    4 km
  • Grado IT
    5 km
  • Garda IT
    11°
    1 km
  • Soča SI
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek