Átadták Balatonfenyvesen a kikötőt

Balatonfenyves_kikoto_00Az utóbbi hónapokban talán már az is tudott róla, hogy Balatonfenyvesen új kikötő épül, aki korábban nem igazán érdeklődött a Balaton eseményei iránt. A kikötő a maga négy hektárjával a legnagyobbnak minősül a „magyar tengeren”. Építésének körülményei rengeteg vitát fakasztottak, hogy vajon kinek lesz igaza, elképzelhető, hogy csak évek múltán derül ki.A  vízforgatóval is ellátott kikötő azért is különleges, mert amellett, hogy a legnagyobb a tavon, télen is vízen lehetnek a hajók. A kikötő korszerű, alkalmas lehet hajójáratok fogadására is, erről a helyi önkormányzat tárgyal a BAHRT Zrt-vel. A polgármester szerint ez fontos lenne a településnek, de arra is lát lehetőséget, hogy magánvállalkozások kapcsolódjanak be a személyszállításba.

A beruházás lehetett volna népszerű is, azonban a hosszan benyúló móló tulajdonképpen lezárja a Balaton egyik leghosszabb szabadstrandját megváltoztatva ezzel az eddigi látványvilágot. Ez talán még elfogadható lenne, bár nem elhanyagolható probléma. Azonban mivel a kikötő a Balaton egyik legsekélyebb részén épült fel, sokan aggódnak a jelentős mértékű vízminőség-romlás miatt.

Fenyves

Fenyvesen a parttól néhány száz méterre van egy homokpad. Ez általában víz alatt van, főleg, hogy mostanában inkább a magas vízállás volt jellemző. Azonban ha ez az egyébként „majomszigetnek” nevezett homokpad alacsony vízállás miatt tartósan felszínre kerül, akkor a a természetes vízáramlás nem valósul meg, mert a kikötő eléri a homokpad szélét és akár 70 cm-es vízállásnál már katasztrófát okozhat a vízminőség tekintetében.

Fenyves

A környezetvédelmi kérdések mellett pedig további aggodalomra ad okot az, hogy vajon sikerül-e hosszútávon fenntartani és megfelelően üzemeltetni a legnagyobb balatoni kikötőt.

Fenyves_latvany

Forrás: Index

 

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!