Applikáció segíti a horgászokat

Applikációval segíti az idei évtől a magyar horgászkártyát kiváltókat a Magyar Országos Horgász Szövetség.

Az alkalmazás széles körű szolgáltatást nyújt az érvényes regisztrációval rendelkező horgászoknak – ismertette a mintegy 1200 egyesületben csaknem 800 ezer tagot számláló szervezet elnökhelyettese. Dérer István elmondta: a horgászapplikáció valamennyi érvényes horgászokmányt tartalmazza majd. Az elektronikus fogási napló első körben a turistahorgászoknál, majd 2025-től választhatóan minden horgásznál elérhető lesz. Az alkalmazásban a fogások is hitelesen rögzíthetők lesznek, és területi jegyet is lehet majd telefon segítségével vásárolni, emellett a felhasználókat horgászhelykereső segíti.

Jövőre már a teljes elektronizáció – így az egyesületi tagság létesítése, megújítása is – megvalósulhat, így a horgászok otthonról is intézhetik ügyeiket – foglalta össze. A horgászat népszerűsége töretlen, a belföldi és a külföldi horgászturisták száma egyaránt növekszik. Az elmúlt években 26 tagszövetség, jó néhány speciális jogállású tag, gazdasági társaság, mintegy 1200 egyesület és 1600 értékesítési pont, több tucat minősített haltermelő és hivatalos versenyszervező vállalkozás alkotta a teljes szervezeti hálót.

Dérer István közölte azt is: tavaly sikeres évet zárt a szervezet. A horgászok bizalma megmaradt, így a jelentős áremelések ellenére sem csökkent érdemben a horgászat népszerűsége. Sor került egy átfogó jogszabályi módosításra is, amely döntően a digitalizáció további lépéseit szolgálja, ideértve a Magyar Horgászkártya sikeresen megkezdett, folyamatban lévő megújítását is.

A MOHOSZ 2024-es tervei közé sorolta, hogy a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia tavasszal esedékes elfogadása után megindulhat a horgászat környezetének infrastrukturális fejlesztése.

(MTI)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!