Alsóörsön a Balaton mindenkié

2021. szeptember 12.
Címkék :

Mintegy 16 ezer négyzetméteres vízparti területet kapott önkormányzati tulajdonba Alsóörs.

Kontrát Károly képviselő kiemelte, Alsóörs polgármestere kereste meg azzal, hogy a vízparti területet szeretné az önkormányzat közösségi célra megkapni, ezzel a Balaton megközelíthetőségét mindenkinek még jobban tudnák biztosítani. A képviselő támogatta a kérést, így a mintegy 16 ezer négyzetméteren lévő négy ingatlan Alsóörs önkormányzatának tulajdonába kerülhetett.

„Mindig azt képviseltem, hogy a közösség érdekei meghatározók legyenek a Balatonnál. Ezt igazolja, hogy több Bahart-kikötő, mint a balatonkenesei, a balatonudvari és a balatonakali, 25 évre önkormányzati használatba került. Nemrég pedig Balatonfűzfő kapott a parti sétány megőrzésére 85 millió forintot, és a kormány komoly döntéseket hozott a vízminőség védelméért is: több mint 800 millió forintot biztosított mederkotrásra. A vízminőség kiváló, köszönhetően a kormányzati intézkedéseknek.”

Hebling Zsolt polgármester elmondta, ezúttal óriási ajándékot kaptak a magyar államtól, amelyben nagy szerepe volt a képviselőnek. Felidézte, 2018 óta a vízparti ingatlanok vagyonkezelője az önkormányzat, de most ezeket a területeket tulajdonba is megkapták az államtól, amely mintegy 16 ezer négyzetméteren lévő négy ingatlant érint. Így továbbra is nyitott közterületként működik a terület, ahová bárki bemehet, sétálhat.

Az ingatlanokat érintő terveikről kifejtette, vízisport-szakosztályt indítanak, melyre nagy igény mutatkozik. Az egyik épületben, amely korábban üdülőként működött, nyári vitorlástábort, illetve évközi programokat terveznek, elsősorban gyermekeknek. Itt kap helyet a vízimentők telephelye is.

A már meglévő kikötő építéskor lebontották a kerítést, és most bárki sétálhat a vízparton, ahol horgászstégeket is telepítettek. Öt évvel ezelőtt jelentős állami támogatással a Szerdahelyi-dűlőben vásároltak meg ingatlanokat, ahová szintén terveznek parti sétányokat is. A cél az, hogy kinyíljon a Balaton és mindenki használhassa – írta a veol.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!