/

Algásodik a Balaton

Fonalas kékalga jelent meg a Balatonban a tó nyugati és déli partjainál, a Keszthelyi-medence mintegy felét érintve.

Ez nem az a faj, amely 2019-ben algavirágzást okozott, hanem egy kora nyári alga, amely június elején is okozott kisebb riadalmat, majd eltűnt. Az egymást követő kánikulai napokon nagyobb kiterjedésben is megjelenhet a vízfelszínen, a szeles időjárás hatására pedig ismét eltűnhet.

A hét eleji, nyílt vízen vett mintáikban nem volt határérték feletti a víz A-klorofill-koncentrációja a teljes vízoszlopot tekintve, de a strandokon, ahol a széljárástól függően nagyobb algatömeg gyűlhet össze, előfordulhat ilyen érték.

A fonalas kékalga képes lehet toxintermelésre, ezért célszerű lenne a kánikula idején akár naponta ellenőrizni a strandok vízminőségét, illetve ahol algásodást tapasztalnak, ott az embereknek fürdőzés után lezuhanyozniuk.

Csütörtökre csökkent az algák látható jelenléte a Balatonban, és a remények szerint a hétvégi lehűlés tovább javít a helyzeten, ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, hogy a folyamatok megértéséhez és előrejelzéséhez több pénzt kell fordítani kutatásokra – közölte Szári Zsolt, a Balaton élővilágáért felelős miniszteri biztos az MTI-vel csütörtökön.

A szerdai vízmintákban már kimutatták a Balatonban 2019-ben nagyobb algavirágzást okozó fecskemoszatot és kék algafajt, de egyelőre csak elenyésző mennyiségben. Azt nem lehet előre megjósolni, és nagyban időjárásfüggő is, hogy okozhatnak-e problémát ezen a nyáron – tette hozzá Somogyi Boglárka, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa.

(MTI)
(képeink illusztrációk)

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 11°
    16 km
  • Velence HU
    ☀️ 10°
    19 km
  • Balaton HU
    ☀️ 10°
    16 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    19 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 16°
    21 km
  • Premantura HR
    ☀️ 15°
    30 km
  • Grado IT
    ☀️ 16°
    19 km
  • Garda IT
    17°
    11 km
  • Soča SI
    ☀️ 12°
    8 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek