A turizmus miatt aggódik Horvátország

Gari Cappelli horvát idegenforgalmi miniszter szerint az Európai Uniónak olyan átfogó tervet kell kidolgoznia a koronavírus okozta válságból való kilábaláshoz, amelynek tartalmaznia kell az utazással kapcsolatos egységes protokollokat és egyfajta Covid–19 útlevelet.

Cappelli az EU turisztikai minisztereivel folyatott videokonferenciája után beszélt a pandémiának az idegenforgalmi ágazatra gyakorolt hatásairól. A megbeszélés célja az eddigi tapasztalatok cseréje, valamint a gazdasági károk enyhítésére szükséges támogatások áttekintése volt.

Cappelli hangsúlyozta, hogy egyetértés született a közös uniós dokumentum létrehozásáról, amelynek biztonsági és egészségügyi szempontokat is tartalmaznia kell valamit a Covid–19 útlevélről, amely az EU valamennyi tagállamában kötelező lenne a turisták számára. Ez az okmány a közúti, a vasúti, a tengeri és a légi forgalomban is használatos lenne.

Cappelli azt reméli, hogy május vége előtt már kétoldalú megállapodásokat lehet kötni egyes országokkal valamiféle turisztikai folyosó megnyitásáról, hozzátéve, hogy számos partnerrel előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az ügyben.

Az idegenforgalom kulcsszerepet játszik több európai ország gazdaságában, például Olaszországéban és Spanyolországéban is, amelyekben, hasonlóan Horvátországhoz, az idegenforgalom a GDP meghatározó részét teszi ki – írta a croatiaweek.com.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!