A Spartacus a legeredményesebb klub

8723750_origA Spartacus Vitorlás Egylet zsinórban harmadszor nyerte el ezt a rangos címet, még nagyobb pontelőnnyel, mint az előző években. Az idén változtattak az értékelés módján, az eddigieknél több hajóosztály eredménye számított be az értékelésbe.

A legeredményesebb hazai vitorlásklub cím azt jelzi, hogy nemcsak egy-egy kiemelkedő nemzetközi eredmény, korosztály vagy hajóosztály sikere jellemző a Sparira, hanem a menők mögötti második vonal, illetve több korosztály, hajóosztály is sikeresen teljesít. Vagyis megvannak a hagyományok, az alapok, amelyekre építeni lehet, generációk adják át egymásnak a vitorlázás szeretetét és műhelytitkait.

received_10208751401801334

A Magyar Vitorlás Szövetségben átadott ranglistadíjak a következőképpen alakultak: 470-esben a Spartacus versenyzői közül Gyapjas Balázs és Zsombor első, Bihary Gergely és Dániel második, 420-ban Formanek Liza és Kalmár Luca második, Kocsis Bálint és Pavlik András harmadik lett. Laser Radialban második lett Tenke Áron, Laser 4.7-ben a ranglista első helyén Erőss Lóránd végzett. Serdülő optimistben a 3–6. helyet kisajátította a Spari: sorrendben Borda Levente, Tóth Attila, Batiz Barnabás és Jeney Kristóf.

received_10208751401761333

Ifjúsági Optimistben első lett Jeney Máté, a második pedig Verebély Nándor. Az ifjúsági leány optimistesek ranglistáján a második Kalmán Kornélia, ötödik Carra Chiara Lisa, a hatodik Buza Borbála lett.

8723750_orig

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!