A sarki fény okozhatta a Titanic vesztét?

A sarki fényt előidéző geomágneses vihar jelentős hatással lehetett a Titanic és a közelben lévő, a bajba került hajó segítségére siető óceánjárók iránytűire és egyéb vezeték nélküli kommunikációjára.

Az északi fények valóban ragyogók voltak aznap este, ami az erősebb napszél meglétére utal. James Bisset, az RMS Carpathia másodtisztje ezt jegyezte fel 1912. április 12-én este: „nem volt Hold, azonban az aurora borealis úgy csillogott, mint maga a holdfény, amelyet az északi horizont felől lőttek ki”.

Közel öt órával később leírt mondatából pedig az derül ki, hogy még akkor is az égen tündököltek a sarki fény zöldes vonalai, amikor a Carpathia elérte a Titanic mentőcsónakjait.

A geomágneses vihar töltött részecskéi nem csupán látványos égi tüneményt produkáltak, hanem megzavarhatták a Titanic iránytűit is. Mindössze félfokos eltérés is elegendő lehetett ahhoz, hogy elterelje a hajót a biztonságosabbnak mondható útvonalról, és arra a pályára vezesse, ahol a jéghegy várt rá.

Aznap a rádiójelek sem a megszokottak voltak a szikratávírászok beszámolói szerint. Az RMS Baltic óceánjáró például szintén a Titanic viszonylagos közelében hajózott, ám távírójának kezelője nem tudta befogni a hajó CQD-, illetve SOS-vészjeleit, az általuk leadott jelek pedig sohasem értek célt.

Ha a geomágneses vihar hatása valóban tetten érhető volt, az a tragédia számos aspektusát befolyásolhatta, a navigációs hibáktól kezdve a kommunikációsokig. A mentésükre érkező hajók esetleges késlekedése is az égi jelenséggel járó napszél okozta geomágneses vihar számlájára írható – írta a mult-kor.hu.