Érdi Mári Rióra készül

BBS_MáriElső önálló sajtótájékoztatóját tartotta Érdi Mári, aki őszintén beszélt arról, hogy az olimpiai kvóta hogyan írta át az idei szezonját. Most minden erejével arra koncentrál, hogy a nem várt megmérettetésen helyt álljon. Elmondása szerint élete legnehezebb négy hónapja következik, de örül a kihívásnak.

Érdi Mári négyszeres Ifjúsági Világbajnok, Ifjúsági Európa Bajnok, Háromszoros Felnőtt Magyar Bajnok, Háromszor az Év Felnőtt Női Vitorlázója, a Nemzetközi Vitorlás Szövetség Ösztöndíjasa, a Bengt Julin Trófea 2015 birtokosa. És a riói olimpia résztvevője.

14 évesen kezdett versenyszerűen vitorlázni. Első külföldi versenye 2013-ban volt és még ugyanebben az évben az Egyesült Államokban megszerezte első világbajnoki címet az ifjúsági olimpiai hajóosztályban (Byte CII). Ezzel elsőként kvalifikálta Magyarországot a 2014-­es kínai ifjúsági olimpiára.

Erdi_Mari

Idén az ifjúsági világversenyeken való sikeres részvétel volt a kitűzött cél, de a mallorcai versenyen messze túlszárnyalta az elképzeléseket: olimpiai kvótával tért haza. A  kvótaszerzés pedig átformálta és sokkal intenzívebbé tette az edzésterveket.

Érdi_Mari

„Azt hiszem életem egyik legkeményebb 4 hónapja következik, minden erőmmel és tudásommal azon leszek hogy mind fejben, mind vitorlázó tudásban a legjobbat hozzam majd Rióban.” – mondta a fiatal olimpikon. „Talán az egyik legfontosabb lesz most a tapasztalatszerzés, de természetesen mindent bele fogok adni, hogy a legjobban teljesítsek. 37 indulóból a legjobb 20-ban szeretnék végezni. Aztán a riói tapasztalatokkal és rengeteg fejlődéssel, négy év múlva már a pont- vagy az éremszerzés lehet a cél.”

Mindent bele!

 

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!