A legjobb kelet-balatoni borok 2020

2020. március 12.
Címkék :

Egy 2019-es évjáratú vörösbort választottak Balatonkenese idei borának a Kelet-Balatoni Borlovagrend hagyományos megmérettetésén.

A helyi református parókián tartott versenyre 122 bormintát küldtek be a Balaton keleti medencéjének kistermelői és kertbarátai. A nedűket négy bizottságban értékelték, a helyiek mellett enyingi, lepsényi és csókakői gazdák, illetve bortermelők. A legmagasabb pontszámot elért balatonkenesei bor ezúttal is elnyerte a Kenese város bora címet.

A borversenyt tizenegyedik alkalommal szerveztük meg, hogy a térség termelői Balatonalmáditól-Balatonvilágosig visszajelzést kaphassanak munkájukról – mondta el Győrfi Károly, a versenyt rendező Kelet-Balatoni Borlovagrend elnök-nagymestere.

A huszonnégy beküldött helyi minta közül az elismerést a közelmúltban elhunyt Szijártó Elemér 2019-es pinot noir bora kapta, a díjat fia, Szijártó Csaba vette át Jurcsó János polgármestertől és Győrfi Károlytól. Nagyarany díjban részesült Polgárdi Miklós 2019-es olaszrizlingje és Orbán Imréné tavalyi évjáratú zweigelt-otelló cuvée-je. A kiemelt díjak mellett 44 arany, 42 ezüst és 24 bronz elismerést, valamint tizenkét dicsérő oklevelet adtak át a résztvevőknek. Az eredményhirdetés után borvacsorával zárult a rendezvény Balatonkenesén.

fotók: veol.hu

forrás: hirbalaton.hu

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!