A komfortos túrahajózáshoz elengedhetetlen – Dometic Turbo DTU monoblokk hajóklíma

Ma már a túrahajózásban is egyre több olyan kényelmet és otthoni körülményeket biztosító eszközt várunk el a hajónktól, amely 100 százalékos komfortot biztosít a pihenéshez. Az egyik ilyen a hajóklíma.

Ahogyan a személyautók piacán, úgy a hajóknál is, a – korábban kiemelten drága extraként ismert – légkondicionáló berendezésekből mára szinte alapfelszereltség lett. A klímára már régen nem valamilyen elérhetetlen luxusként tekintünk, sokkal inkább alapvető biztonsági felszerelésnek tartjuk, ami nélkül sok esetben kifejezetten kényelmetlen a nagy meleg miatt a hajón aludni, pihenni. Legyünk a tengeren, a Balatonon vagy akár bármelyik hazai folyónkon, ha a kapitány folyamatosan nem piheni ki magát éjszaka a fülledt meleg miatt, akkor az egész legénységet veszélyeztetheti.

A nyarak évről évre hosszabbak és melegebbek, ami természetesen jó hír a turizmusnak mint ágazatnak, és az újonnan épülő ingatlanok vagy jachtok tervezői is alkalmazkodnak a változó környezethez. Ma már minden gyártó hangsúlyozza promóciós anyagaiban, hogy az általuk készített hajók mennyire jól szellőznek és milyen hatékonyan klimatizáltak.

Valóban. Az új klímák nagyobb teljesítményűek, csendesek és gazdaságosan üzemeltethetők. A klimatizálás azonban nem pusztán a hajó belső tereinek hűtését jelenti. A levegő páratartalmának szabályozása legalább ugyanolyan fontos, nemcsak a közérzet, de a hajó berendezésének és alkatrészeinek védelmében is.

Ám mit tegyen az, akinek kicsit régebbi hajója van és már a balatoni, dunai vagy tiszai hajóján is nyugodtan, szúnyogok nélkül és kellemes hűvösben szeretné tölteni az éjszakákat? Nekik széles választék áll rendelkezésükre utólag beépíthető klímákból, amiket könnyedén lehet optimalizálni a hajó méretéhez.

Természetesen csalódni fog, aki egy otthoni klíma áráért szeretné a hajóját fejleszteni, de az évek óta drasztikusan növekvő darabszám miatt az árak is jelentősen csökkentek és ma már egyáltalán nem csillagászati összegekben kell gondolkodni. Ott egyelőre nem tartunk, hogy otthon házi barkácsolással érdemes legyen beépíteni, ezért a megfelelő termék kiválasztásához és szakszerű beépítéshez érdemes felkeresni a hazai szakszervizek egyikét.

Azután egyszer csak elmúlik a nyár és jön az ősz, meleg nappalokkal és még fürdésre alkalmas vízzel, de már hűvösebb éjszakákkal. Ekkor fogjuk igazán értékelni a korábbi befektetést, hiszen klímánk fűtési funkciója kellemes meleget varázsol hajónkra, és kevés értékesebb dolog van, mint a kellemesen elnyújtott szezon.

A Dometic Turbo monoblokk klímaberendezés nagy teljesítményű, csendes és kompakt. A Turbo sorozat – a szabadalmaztatott innovációknak köszönhetően – teljesen forradalmasította a hajókon alkalmazott légkondicionálókat, és ezzel megnyerte az IBEX innovációs díjat. A Dometic így a legkisebb hajóktól kezdve a legnagyobb szuperjachtokig kínál költséghatékony megoldást.

Bővebb információk, műszaki adatok elérhetők ide kattintva.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!