A Főnök visszavonul

Alex Thomson bejelentette, hogy 19, az IMOCA osztályban töltött év után nem nevez be a 2024-es Vendée Globe-ra.

A brit vitorlázó ötször indult a szóló Föld-kerülő regattán, számtalan rekord fűződik a nevéhez, most azonban más került a fontossági listájának élére: „Részem volt abban a kiváltságban, hogy majdnem két évtizedet tölthettem az IMOCA osztályban . Imádom ezeket a hajókat és magát a sportágat, de ideje, hogy több időt töltsek a szárazföldön. Kate, a feleségem lényegében egyedül nevelte a gyerekeinket az utóbbi tíz évben, miközben én megvalósítottam az álmom. Most szeretném megadni neki ugyanezt a lehetőséget. Mindez nem jelent teljes visszavonulást, csak szerepet cserélek, a víz helyett a földön leszek.

Túl azon, hogy részt vettem a versenyeken, igyekeztem a vitorlázás nagyköveteként is viselkedni, minél szélesebb nemzetközi közönségnek mesélni a sportágról. Húsz év alatt bejártam a föld szinte összes zugát, Oroszországtól Mexikóig, Kanadától Ausztráliáig, sőt, egyszer még a Jangce-folyón is felhajóztam! A jövőben is szeretném népszerűsíteni a vitorlázást, közreadni a sztorikat, megosztani a tapasztalataimat, de már a következő generációra fókuszálva.

A csapatom egyben marad, mert a célom változatlan: megnyerni a Vendée Globe-ot. Számomra az a legkeményebb sportkihívás, és még nem teljesítettük. Most új fejezetet kezdünk, egy új kormányossal, aki minden szükséges eszközt, tudást és tapasztalatot megkap.”

Ross Daniel, technikai igazgató elmondta: „Nyolc Föld-körüli kampány van a hátunk mögött, amiknek köszönhetően óriási tudásra tettünk szert. Terveztünk néhány igen innovatív hajót, a 2016-os generációjának csúcsát jelentette. Megyünk tovább ezen az úton.”

Thomson hozzátette: „Köszönöm volt és jelenlegi csapattagjaimnak, akik hittek bennem, támogatóinknak és rajongóinknak – mindenkinek, aki eddig részt vett a közös kalandban. A legnagyobb hála természetesen feleségemet, Kate-et illeti, aki mindig mellettem állt.”

Alex Thomson neve a vitorlázás iránt kevésbé érdeklődők számára is ismerős lehet, hiszen kaszkadőrmutatványai bejárták a világsajtót:

2012 – Keelwalk

YouTube video

2014 – Mastwalk

YouTube video

2016 – Skywalk

YouTube video

(forrás: livesaildie.com, fotók: yachtingworld.com, hugoboss.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!