Jól haladnak a Gyapjas testvérek

Gyapjas Balázs és Zsombor a Garda-tavi Rivában rendezett 420 és 470 junior (U23) Európa-bajnokság második versenynapjának futamain a 2. és a 10. helyen célba érve az 5. helyre jöttek fel az összetett versenyben. Klubtársaik a Szpariból Bihary Gergely és Dániel a sárga csoportban a 18. és a 15. helyen futottak be, jelenleg 38.-ak a listán.

Az első versenynap a szél leállása miatt halasztani kellett, és visszatérő déli is szokatlanul viselkedett. Gyapiék az első futamon a befutó előtti hátszeles szakaszon előzték az addig vezető francia hajót, és szerdán futamgyőzelemmel nyitottak az Európa-bajnokságon.

Kemény pumpálással és jó bő szeles taktikázással, a szélfordulókat is remekül kihasználva a hátszél végén a kapunál más második helyen fordultak. Az utolsó körben pedig legyűrték a vezető franciákat. A futamgyőzelem után azonban egy 15. hely jött nekik.

Feltehetően a második napon sem fújt a szokásos megbízható déli, mert a tervezett három futam helyett csak kettőt bonyolított le a rendezőség. Gyapjas Balázs és Zsombor az 5. helyen áll olasz, francia, brit és izraeli párosok mögött.

A Rivához közelebb telepített 420-as pályákon U23-as és U19-es korosztályban hat magyar csapat versenyez, de a második nap sem sikerült előrébb lépniük.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!