Érdi Mári vezet az U21-es vébén, Vadnai Jonatán második

Érdi Mári a Laser Radial mezőnyben az első, a Standard osztályban címvédő Vadnai Jonatán pedig 2. helyen áll az első nap és három futam teljesítése után a belgiumi Nieuwpoortban zajló Laser Radial és Standard U21 világbajnokságon.

A tegnapról erős szél miatt mára halasztott kezdő napra 3-3 futamot tervezett és sikerrel meg is valósított a rendezőség.

Érdi Mári megnyerte az első futamot a női Laser Radial mezőnyben. A második futamon tizedik lett, viszont megnyerte harmadikat, így összetettben vezet a francia Cervera és az uruguayi Fraschini előtt.

Mári a Facebookon számolt be arról, hogy öt futam után is az élen áll, ráadásul jelentősen növelte előnyét, ami jelenleg 12 pont a másodikkal szemben.

Részletes eredmények itt és itt lehet nézni.

Vadnai Joni is futamgyőzelemmel kezdett. Győzött a Laser Standard kék csoportban, és másodikként ért célba a másodikon végül negyedikként a szél gyengülése miatt lerövidített harmadikon. Ezzel a második helyen áll összetettben örök ellenfele  a spanyol Rodriguez mögött, aki a gyengébb sárga csoportban (például minden jó brit a Kék csoportban vitorlázott Jonival) 1., 3., 2. helyeket csinált.

Sajnos a selejtezőcsoportok Joninak kedvezőtlen felosztása a verseny honlapján megjelentek szerint holnapra sem változik. Rodriguez és Vadnai továbbra is külön csoportban lesznek, ám az EB-n harmadik és negyedik helyezett két brit, és még más esélyesek is Jonival lesznek egy csoportban. Csak a színek változtak, így a negyedik futamot ők kezdik sárga csoportként.

(hunsail.hu)

 

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!