Berecz Zsombor 6. a Finn-Eb-n

Marseille-ben az olimpiai Finn osztály Európa-bajnokságának első napján két futammal kezdett a mezőny. Berecz Zsombor az elsőn a 2., a következőn a 10. helyen ért célba, így az első nap után 6. az összetett listán.

Késői nap volt, mert reggel 35-40 csomós szél fújt, így a rendezőség halasztotta a rajtot. Huszonhárom nemzet 53 versenyzője várta a szél gyengülését, köztük hárman magyarok. Európa-bajnoki ezüstérmesünk mellett Haidekker Péter és Elemér.


Délután csendesedett a szél, és két óra után vízre szállt a mezőny. Az első futamon Berecz Zsombor tavalyi Eb végeredményét idézve, a 2. helyen ért célba. Késő délután még egy futamot rajtoltatott a rendezőség. Ezen Zsombor 10. lett. Mindkét futamot a brit Edward Wright nyerte.


Haidekker Elemér összetettben 47. helyen áll, mindkét futamban itt futott be a célba, Haidekker Péter pedig 51. összetettben.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!