Megfejtenék az ősi hajózás titkát

2017. március 20.
Címkék :

Vízre bocsátották Izraelben egy 2500 éves hajó pontos hasonmását. a kutatók célja, hogy megfejtsék, őseink hogyan tudtak hajózni ezzel a vitorlással.

Az ókori szokások szerint Poszeidónnak, a tenger istenének áldozott borral bocsátották vízre a hajót, majd a különleges vízi jármű egy rövid utat tett az öbölben. A Maagan Michael II névre keresztelt vitorlás első komolyabb útja a haifai öbölből a Tel-Aviv melletti Herclijához vezet a hónap végén, s az utazások során elkészítőinek reményei szerint fény derül az ősi hajózás titkaira is.

A vitorlás hajó az 1985-ben megtalált, a kövek és a homok alatt kiváló állapotban fennmaradt egykori kereskedőbárka pontos mása, amelyet két év alatt készítettek el az időszámítás előtti ötödik századi módszereket és eszközöket alkalmazva. Az 1988–89-ben a tenger alól Maagan Michaelnél kiásott eredeti darab egy tipikus teherszállító hajó volt, mintegy tizenegy méter hosszú és négy méter széles, és úgy vélik, hogy a görög partokról származott. Helyreállították, és 1999 óta a haifai Hecht múzeum kincseit gyarapítja.

A maradványok között fellelték egy korabeli hajóács szerszámos ládáját is, ami arra késztette a Haifai Egyetem tengeri civilizációkkal foglalkozó tanszékének és az Izraeli Régészeti Hatóságnak a tudósait, hogy az egykori eszközökkel megpróbálják elkészíteni a mását, ezzel is jobban megértve elődeink lehetőségeit.

Mivel pontos utasítások nem maradtak fenn, próbálgatással igyekeztek kitalálni – csak az ősi szerszámokat használva –, hogy miként is dolgozhattak az egykori hajóépítők. A vállalkozásban részt vevő régészek a hajó mozgásának tanulmányozásából azt próbálják megérteni, hogy az ókori tengerészek a korabeli technológiákkal miként tudtak eljutni például a széllel szemben Ciprusra, mivel erre már évszázadokkal korábban bizonyítottan képesek voltak.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!