Itt a 2023-as Kékszalag kiírása, programvázlata és nevezési díjainak összege

Július elején lesz a Kékszalag Fesztivál, amelyre a Balaton-parton és a vízen kerül sor.

A vitorlásversenyek a Fehér Szalag GeneralCom Nagydíjjal és a Classic Round – 24. Izsák Szabolcs Emlékversennyel kezdődnek július 1-jén szombaton, egy nappal később lesz a Kékpántlika. Július 6-án reggel pedig elrajtol az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj.

A versenykiírásban szerepelnek a legfontosabbak, egyebek mellett a nevezésre, a hajóregisztrációra vonatkozó információk. Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenyére, az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra online és a helyszínen is lehet nevezni.

Az MVSZ 2023. évre érvényes versenyengedéllyel rendelkező sportolók a VIHAR rendszeren keresztül nevezhetnek. A helyszíni nevezés július 5-én szerdán 11 és 20 között a Kékszalag Portban, a konferencia teremben lesz (Lua Events, 8230 Balatonfüred, Anna sétány 7.).

A külföldi versenyzők (akik az adott ország nemzeti hatósága által elismert valamely klubhoz vagy szervezethez tartoznak, és ezt igazolják) előzetes jelentkezése a nevezési lap kitöltésével és a hunsail@hunsail.hu e-mail-címre való elküldésével lehetséges.

A versenyen indulhatnak az úgynevezett rajtengedélyes sportolók. A hajó tulajdonosa vagy felelős személye meghívhat a versenyre versenyengedély nélküli vendéget vagy vendégeket is az előírt minimális versenyzői létszámon felül, de a hajólevélben szereplő maximális befogadói létszámot meg nem haladva. A verseny értékelésekor a versenyhajón résztvevő rajtengedélyes legénység RE megjelöléssel szerepel az eredménylistán.

A nevezési díjak a következők: felnőtt: 17 000 forint/fő, ifjúsági: 8500 forint/fő, rajtengedélyes versenyző: 34 000 forint/fő, a serdülő versenyzők ingyen vehetnek részt a versenyen.

Nagyon fontos, hogy 2023-tól minden hajót regisztrálni kell a VIHAR rendszerben. Az ehhez szükséges felhasználói segédlet elérhető a hunsail.hu oldalon a VIHAR kisokosban. A regisztráció határideje: június 30., 20 óra (a Fehér Szalag nevezési határideje).

Az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj esetében a figyelmeztető jelzés időpontja július 6., 8.50, a rajt várható időpontja 9 óra. A limitidő július 8., 9 óra, az esetleges halasztott rajt esetén a rajtot követő 48 óra. Az eddig az időpontig be nem érkezett hajókat a versenyrendezőség célba nem ért hajóként értékeli.

Az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj versenykiírása itt található, emellett elérhető a verseny online hirdetőtábláján is, ide kattintva.

fotók: Kékszalag / Magyar Vitorlás Szövetség

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!