Idén is kevés nádat aratnak a Balatonnál

A Balaton körül 1200 hektárnyi nádas található, amelynek harmadáról-negyedéről telente le kellene vágni a növényt annak megújulása érdekében, valamint vízminőség-védelmi okokból, de ez évek óta nem teljesül.

A korábbi években 60-80 hektárról, tavaly ennél is kisebb területről aratták le a nádat, és idén a tavalyihoz hasonlóan alakulnak a számok. A tavasszal beinduló vegetáció miatt február közepéig végezni kell a nádvágással.

A tervek teljesítését évek óta hátráltatja, hogy a tó nem fagy be, a vízügynek nincs saját aratógépe, a vállalkozók részéről pedig csekély az érdeklődés. A Balatonon is használt gépeket elsősorban a jégről, illetve szárazulatról végzett nádaratásra tervezték. A kis vízben, iszapos talajon való vágás megoldható, de ilyenkor nagyobb a taposási kár. Nagymértékben akadályozzák a munkálatokat az illegális stégek, bejárók, horgászkarók is. Az ilyen akadályokkal tűzdelt terület nem aratható.

A balatoni nádvágásokhoz az illetékes Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósággal egyeztetve adja ki a mederkezelői hozzájárulásokat. Az idén is több mint 70 kérelem érkezett tisztító nádvágásra önkormányzatoktól, intézményektől, szervezetektől, magánszemélyektől, strand- és kikötőüzemeltetőktől, valamint a vízügy is végeztet pályáztatás útján vízminőség-védelmi nádaratást. Mintegy 22 hektár területen haszonnádat is aratnak. Tavaly 20,1 hektárnyi területről aratták le a nádat kérelmek útján, 8,5 hektárról vízminőség-védelmi céllal és 22,7 hektárról haszonnádat vágva.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közölte: a balatoni nádgazdálkodási tervben foglaltak szerint évente 200-300 hektár learatása lenne indokolt, erre azonban az illetékes vízügyi igazgatóságnak jelen állapotban nem áll rendelkezésére elegendő infrastruktúra. Az igazgatóság az évi költségvetéséből mintegy bruttó 3 millió forintot tud erre a célra elkülöníteni évek óta.

(MTI)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!