Megvan a Balaton-átúszás időpontja

Ha az időjárás is engedi, március 3-án tartják meg a 3. Téli Balaton-átúszást. A jelentkezőknek előtte kvalifikálniuk kell magukat, hogy egyéniben vagy váltóban rajthoz álljanak.

Zimányi András 2019-ben elsőként vállalkozott arra, hogy a 7 fokos vízben megtegye a Szántód–Tihany közti távot, 2020-ban pedig már egy 15 fős társaság vágott neki a megmérettetésnek. 2021-ben a pandémia miatt elmaradt a balatoni erőpróba, tavaly pedig újabb 14 téli úszó lépett az 5,5 fokos vízbe. Egy sportoló egyedül, a többiek pedig váltóban álltak rajthoz.

„2019-ben csak én úsztam át egyedül Balatont. A következő alkalommal már mindenki úszott, csak én nem, hiszen szervező voltam, ami a végén már megviselte a szervezetemet. A sok stressz és idegeskedés miatt a téli szezon végén vérnyomásproblémákkal küzdöttem” – mesélte a sportember.

Egy új csapat, a szervezett hideg vizes mártózásokkal és táborokkal foglalkozó Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület vállalkozott arra, hogy lebonyolítsa a 2023-as téli Balaton-átúszást. A biztonsággal kapcsolatban vannak elvárásaim, hogy a rendezvényen ne legyen probléma – mondta Zimányi András.

A Téli Balaton-átúszáson kizárólag olyan úszók vehetnek részt, akik az azt megelőző kvalifikációs célú úszáspróbákon részt vettek, illetve eredményesen teljesítettek. Az első kvalifikációra február 4-én a Lupa-tóban, a másodikra február 26-án a dunavarsányi Rukkel-tóban kerül sor – írta a likebalaton.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!