Újabb faj került a kihalás szélére

Miután decemberben egy hét alatt három kúposfejű delfin pusztult el a halászok hálói miatt. Hun Sen kambodzsai miniszterelnök elrendelte, hogy létesítsenek védelmi zónákat a kihalás szélén álló vízi emlősök számára.

A kormányfő felszólította a helyi hatóságokat, hogy bójákkal jelezzék a védelmi övezet határát, amelyen belül tilos a halászat.

Az édesvizeket is kedvelő kúposfejű delfin veszélyeztetett fajnak számít. A Mekong folyón egykor tömegesen előforduló delfinek állománya a halászok tevékenysége miatt jelentősen csökkent: míg 1997-ben mintegy kétszáz példányt számoltak össze, addig az utóbbi években körülbelül kilencvenet. Élőhelyük Kratie kambodzsai tartomány és a laoszi határ közötti 190 kilométeres szakaszra korlátozódik.

Sok kúposfejű delfin pusztul el még borjúkorában azért, mert halászhálóba gabalyodik. A múlt hónapban egy hét alatt három ivarérett példány halt meg halászati tevékenység miatt. A helyi hatóságok több intézkedést vezettek be a veszélyeztetett faj védelmében, egyebek között betiltották egyes hálótípusok használatát és eltávolították az illegálisan kihelyezett halászhálókat. A természetvédők követelik, hogy a hatóságok éjjel-nappal járőrözzenek a folyón a delfinek megmentése céljából.

Az édes- és sósvízi életmódra egyaránt képes kúposfejű delfinek Dél- és Délkelet-Ázsia tengerpart menti régióiban, valamint három folyóban, a Mekongban, a mianmari Ajejarvádiban (régi nevén: Iravádi) és az indonéziai Borneón folyó Mahakamban fordulnak elő. A becslések szerint mintegy hatezer példány él belőlük. A kúposfejű delfinek 2004 óta szerepelnek a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján mint kipusztulás szélére sodródott állatok.

(MTI)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!